Áramlás

2009 március 9. | Szerző: ETAMA |

 Most épp a Doktor Kleopátrát olvasom tőle. Előtte már megvolt a Magyar pszicho, a Revans, a Pesti kínálat. Egyik jobb, mint a másik. Főleg, hogy annyira magamra ismerek a vívódásaiban. Én is szerettem már “nem megfelelő” embert, amire majdnem rámentem. Nem értettem akkor sem magam, a mostani eszemmel meg főleg nem. Olyan terápiás most nekem Tisza Kata, mert hol nevetve, hol szánakozva nézem a sorain keresztül a magam által megjárt utat, a “sötét oldalamat”.

Most épp ott tartok, ahol a boldogságról ír. Az “áramlással” azonosítja a boldogságot, és hőse szerint ez az áramlás van blokkolva akkor, mikor a gödör alján vagyunk. Hogy kinek mi blokkol, az egyénenként változó, de bele lehet halni, ha az áramlás teljesen megszűnik.

Én érzem ezt az áramlást. Mióta a férjem velem van. Vannak rossz napjaink nekünk is, de az energia áramlik akkor is. Lelkétől a lelkemig. Hol ad, hol elvesz, de egységünk mit sem veszít.

Soha nem érzem magam egyedül, akkor sem, ha nincs velem. Valahogy belém épült, vagy bennem is volt a kezdetektől, és a sejtjeim azonnal emlékezni kezdtek, ahogyan egymásra találtunk megint. Életeken át.