2010.03.07.
2010 március 7. | Szerző: ETAMA |
Nem is tudom. Még nem ülepedett le.
3 óra hosszat tartott, ennyi ideig még soha nem beszéltem meg az életemet egy idegennel.
Nagyon elfáradtam, azóta egyhuzamban alszom végig az éjszakákat, és csak aludnék egyfolytában.
Szerinte természetes úton is lehetnék terhes, ha eljön az ideje. Hah! Elmagyaráztam újra, hogy mit és mennyit szedtek ki belőlem 9-10 éve, de nem változtatott az álláspontján, azt mondta nem magamnak csináltam a műtétet, csak azt mondom, amit az orvosok mondtak. Ez mondjuk igaz, de azért én nem várnék a csodára, ha lehet.
Azt is mondta, hogy ettől függetlenül lehet a mesterséges út lesz a megoldás, de tudnom kell, a gyermek választ magának szülőt, így el kell engednem a görcsös akarást. Jönni fog, akinek jönnie kell.
Szerinte nekem hallgatni kell a megérzéseimre, mert ebben jó vagyok. Figyeljek a belső hangra, így tudni fogom mikor mit kell tennem. Erre megint csak azt tudom mondani. hah!
Úgy gondolja a hallásom is azért “rossz”, mert ez ösztönöz a belső hangok meghallására, vagy valami ilyesmi. Na erre meg a férjem mondaná: hah, ennek az orvosi cáfolata 180 ezerbe került b.ssza meg!
Az már igaz, hogy nálam olyan nincs, hogy ne járjon valami a fejemben, és olyankor még nehezebben hallom meg a külvilágot. Megoldás? Remetének megyek egy erdőbe, aztán ott gondolkodhatok napestig. A valóság meg az, hogy a nap nagy részében emberekkel vagyok körülvéve, mindenki beszél hozzám, a belső hangok meg kussolhatnak, ha érteni is akarom a külvilágot. Szóval megerőszakolom minden nap a belső hangokat, hah.
Amúgy csináltunk egy csomó elképzelős gyakorlatot, meg szövegeket olvastatott fel velem, és közben nyomogatta a kezeimet, asszem’ ez volt az izomtesztelés része.
Kaptam házi feladatot is, naponta 3x kell kb. 3 hétig. Holnap kezdem.
Amúgy meg gondolkozni fogok :-). Meg figyelem a belső hangokat. Most hallgatnak bőszen, úgyhogy a pánik a márciusi kezdéstől maradt. Hagyjon most mindenki a témával!
Kineziológus azt mondta, hogy már ott volt a szobában a gyerek, aki minket választott. Mutattam neki a telefonom kijelzőjét, amin egy kétcopfos szőke kislány van, de nem mondott rá semmit. Most akkor vagy fiú, vagy barna és nem copfos lány.:-)
Ne aggódjon senki, ennél én józanabb vagyok, hogy ezt csont nélkül beszipkázzam, de akkor is bírok ilyeneket hallani! 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: