2010.03.12.

2010 március 12. | Szerző: ETAMA |

 Moziban voltunk. Mániákusan meg akartam nézni a fenti filmet, meg is feküdte a lelkemet rendesen.

Nem, nem fogom lelőni a poént, nyugodtan lehet olvasni tovább, de azért egy gondolat…

Volt egy rész, amikor az őrület ördögi körét boncolgatták. Azt, hogy bárkit ki lehet őrültnek kiáltani, aztán azt le nem mossa magáról soha. Mert minél kétségbeesettebben tiltakozik ellene, annál őrültebbnek hat, ha meg elfogadja, akkor meg azért nézik bomlott elméjűnek. 

Képzeljük el, hogy beraknak minket egy elmegyógyintézetbe, majd ott szisztematikusan, következetesen azt állítja mindenki körülöttünk, hogy betegek vagyunk… egy idő után el fogjuk hinni. 🙁

Aztán meg… ha az embert éri egy olyan trauma, ami elől csak úgy tudja az elméjét menekíteni, hogy egy elképzelt világban él… akkor ő bolond? Vagy az bolond, aki megéli a fájdalmát, de atomjaira hull?!

Add Uram, hogy soha ne kelljen a gyakorlatban vizsgálnom e kérdést!

Mondtam is a 16 éves királyfimnak -a fiamnak-, hogy válasszon valami lazább filmet a barátaival, mert ez nem nekik való. Akkor már inkább Alice. 🙂