2010.03.23.
2010 március 23. | Szerző: ETAMA |
Nem tudom másoknál ez hogy van, de nekem bizonyos zenéktől sírnom kell. Vannak számok, amiket ha meghallok, akkor elszorul a szívem és sírnom kell.
Tegnap mosogatás közben a fülembe dugtam az MP3-at lejátszó telefonomat, zenét hallgattam. Tudom, hogy a Gettó milliomos filmzenében van egy passzus, ami megrígat, mert a Mama jut eszembe róla, aki egy éve ment el. Többnyire kerülöm ezt a bizonyos számot, de most Rá akartam gondolni.
Potyogtak a mosogatóba a könnyeim, csak reménykedtem, hogy nem zavar meg közben senki. Nem akartam magyarázkodni, hogy semmi bajom, csak direkt fájdítom a szívemet. Szerencsém volt, minden családtagom lefoglalta magát, adózhattam néhány percig az emlékeknek.
Lehet, hogy morbid ötlet épp mosogatás közben, de szerintem nem ez a lényeg. A fontos, hogy ez nagyon mélyről jött igény volt és tényleg nagyon őszinte. Nem bírom a kötelező temetőbe járkálást, meg azt, hogy ott illik gyászos arccal tenni-venni, esetleg lehajtott fejjel úgy csinálni, mintha a megboldogultra gondolnánk, közben meg -mondjuk- a bevásárló lista pörög az agyunkban. Persze elfogadom, hogy másnak fontos a temető közege, de én máshogy vagyok bekötve.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: