A “kicsi” először jött haza egyedül egy szakkörből. Már 10 éves, de nehezen engedem önállósodni. Ma is csak a kényszer hozta így. Illetve hozta volna, mert férjjel kitaláltuk, hogy odaérünk mi a szakkör végére…, meglesni a gyereket. Hogy miként megy el a buszig, hogy száll le.
Találkozónk egy bódé takarásában valósult meg, onnan figyeltük a szakkör bejáratát. Gyermek ki, mi vihogva visszahúzódtunk. Majd követtük egy darabon. Aztán rohanás az autóhoz, hogy beelőzzük a buszt. Leparkoltunk a buszmegállóval szemben, lehúzódva figyeltünk.
Gyerek le a buszról, mi vihogtunk. Csuda izgi volt az egész.
Férj: -Vajon szétnéz?
Én: -Olyan világtalan a drágám, csak a zöldet vegye észre a gyalogátkelőn.
Erre a gyerek szétnéz, majd kiszúrja az autót. 🙂 Faca, integetünk neki bűntudatosan.
Férj: -Mit mondunk most neki?
Én: -Háát, a Baumax parkolójában álltunk,… csavart vettünk!
Férj: -És ha meg akarja nézni a csavart? 🙂
Én: -Akkor inkább semmit ne mondjunk, hátha nem kérdezi.
Nem kérdezett semmit. 🙂