2010.05.07.

2010 május 7. | Szerző: ETAMA |

 Még nagyon halkan merem mondani, de ma gratuláltak nekem a BMC-ben.

Édes-kedves olvasóim, kismama lettem!!! 🙂

Az úgy volt, hogy a legutóbbi ciklus kezdetén indultunk a BMC-be, de úgy döntöttem, hogy nem írok most róla, de nem is beszélek túl sokat az egészről. Ez csak védekező mechanizmus volt részemről, meg olyan kabala is.

Befelé viszont sokkal jobban megéltem az egészet, talán most ezért sikerült.

Múlt csütörtökön mentünk értük, a 4 fagyasztott blasztocitából kettő ébredt, őket ültették be. Pihengettem itthon pénteken, meg szombaton is, de vasárnap vendégeink voltak. Aztán hétfőn elmentem dolgozni, mert azt gondoltam, hogy jobb lesz nekem, ha nem itthon agyalászok.

Vettem a DM-ben 1 doboz tesztet, ami 2 darab 25-ös erősségű csíkot tartalmazott. Kedden csináltam meg az egyiket, de akkor még sansztalan volt az egész, inkább csak treníroztam magam. Csütörtök reggel már úgy gondoltam, hogy komolyra fordult a tesztelgetés. Pisiltem, mártottam, vártam… Semmi. Maga volt a pokol. A fürdőszobában hagytam az egészet, visszafeküdtem, mert hajnal fél négy volt még csak. Forogtam az ágyban, és arra gondoltam, hogy miért… Meg arra, hogy ezzel most elúszott egy időre a projekt, mert nem tudunk most százezreket varázsolni.

Dühös voltam és csalódott. Majd két éve járunk a BMC-be, négy beültetésen vagyok túl, a petevezetők híján kívűl nincs más bajunk. Már szültem két fiút -akkor még megvoltak a petevezetők-, most miért nem akar összejönni?! Egészséges vagyok, lefogytam normál súlyba, a kondim sem utolsó a rendszeres torna miatt.

Szemét sors! Miért nem adsz nekünk egy lelket, amikor úgy várjuk mind a négyen?!-így háborgott a lelkem, közben arra gondoltam, hogy bár megjönne, hogy pénteken ne kelljen elmenni a BMC-be.

Még sírnom sem sikerült, lassan csitult bennem a düh, valami csendes belenyugvássá enyhült. Majdnem elaludtam. Jól esett volna, de kelni kellett, indult a nap.

Nagy lendülettel a fürdőbe vettem az irányt, hogy kivágom a tesztet a kukába. Még utoljára rápillantottam… és ott volt még egy csík. 🙂 Visongva rohantam a szobába, felrángattam a férjemet… A pokolból a menyországba repültem egy pillanat alatt. Megrendítő és félelmetes is volt.

Ma reggel a teszt halványabb volt, mint tegnap. A férjem szerint tök negatív. A BMC-ben úgy vártunk, mint a halálraítéltek. Amikor szólítottak, úgy pattantam, mint aki rugón ült. Még nem hívtak be, csak azt nézték, hogy ott vagyok e. Aztán jött a biológus, és én már tudtam, hogy sikerült. Behívtak és gratuláltak. Kirobbant belőlem az ideg, egy olyan sítrás-nevetés elegyben.

Nagyon szép és jó ez a világ most nekünk. Köszönöm! Csak egyet kérek még. Azt az utat a pokol és menyország között ne kelljen többé megtennem. Semmilyen irányban.