Az az igazság, hogy egy plasztikai műtétnek köszönhetően nyugodtan járkálhatnék melltartó nélkül az utcán is, de nem szoktam. Itthon bátrabb vagyok, de kint olyan érzés, mintha meztelen lennék. Csakhogy! Mindezt felülírja a kánikula, ami elviselhetetlen. A melltartó meg pajzsként még tovább melegít.
Reggel vettem egy nagy levegőt, és kivettem a szekrényből a kis virágos kánikula-ruhát, amihez nem szükséges ez a női kellék a szabása miatt. Ezt a ruhát ritkán viselem pont emiatt, pedig émelyítően romantikus. 🙂
Nagyjából nyolcszor ellenőriztem a tükörben, hogy nem villan semmi ki, tulajdonképpen nem is látszik, hogy nincs rajtam “páncél” műanyagból. Aztán felrángattam a férjemet is az ágyból, hogy nézze meg. Csukott szemmel közölte, hogy mehetek, nem látszik semmi. A pillangós nyakláncomra is én hívtam fel a figyelmét, ergo mehettem volna félmeztelen is, azt se vette volna észre.
A buszmegállóban megfigyeltem, hogy hány pasi néz rám a volán mögül, merthogy mellettem zúgnak el az autók. 10-ből 8! Tehát van valami a ruhával! Legszívesebben visszafordultam volna melltartóért, de akkor elkések. Meg különben is. Nézzenek csak! Amúgy is csak az émelyítő kis virágos ruhámat nézik, nem engem. Ha-ha-ha!