2010.08.05.
2010 augusztus 5. | Szerző: ETAMA |
Közelítünk a hét végéhez, ilyenkor már eléggé el vagyok fáradva. Természetes, hogy ilyenkor vannak a legeszementebb agyalásaim. Most épp a vallásról.
Olvastam egy könyvet. Dan Brown: Az elveszett jelkép. (Tudjátok, ő írta a Da Vinci kódot.) Nem fogom lelőni a poént, de azért azt elmondom, hogy voltak benne érdekes gondolatok. Mondjuk nekem érdekesek, mert egy csomó mindent kimondott helyettem.
Katolikusnak kereszteltek, de nem gyakoroltam a vallást, kisdobos, meg úttörő voltam. 🙂 Szegény dédim azt még kijárta, hogy az öcsémmel meg legyünk keresztelve, de mást sem ez ügyben. Sóhajtozott is a templomban sokat, hogy elfordult a családja az Istentől.
Aztán egy nyáron, talán még általános iskolás voltam, segítettem neki a templomban pakolászni. Annyira boldog volt. Engem meg megfogott a templom hűvös csendje, áhítat vett erőt rajtam. Ez egészen az első miséig tartott… Nevetségesnek tartottam az egészet, különösen a papot, aki olyan volt, mintha pogány szertartást végezne. Ez nem az én világom, nekem a hitem intim dolog.
Így kerülgettük egymást -a vallás meg én-, de nem kerültünk igazán közel egymáshoz. Meg aztán nem is agyalásztam én ezen, hisz 19 évesen már anya voltam, volt elfoglaltságom bőven.
Az idő szaladt, jött a második fiam, meg életem pocsék időszaka: a válás. Egyre többször gondoltam arra, hogy miért pont velem történik mindez.
Aztán úgy alakult, hogy egy református egyetem főiskolai karán tanultam ki a szociális munkát -már amennyire ezt a hivatást tanulni lehet-. Szerettem a reggeli áhítatokat, mert egy-egy jó lelkész meg tudott érinteni a mondandójával, és a Bibliát is közelebb hozta. (Meg rövid is volt. :-))
De még mindig azt éreztem, hogy sok nekem az Ótestamentum dörgedelmes, bosszúálló Istene, meg émelyít Jézus is -bocs!-.
Aztán találkoztam a Férjemmel, és hirtelen egy csomó minden értelmet nyert.
Katolikus templomban esküdtünk, de a vallás megint lekerült nálam a napirendről, minden olyan rendben volt.
Aztán… a többit tudjuk. Alapjaiban rendült meg a világ.
Mostanában megint gondolkodtam ilyesmin. Meg olvastam.
Albert Einstein azt mondta: “Valóban létezik az, ami számunkra megközelíthetetlen. A természet titkai mögött mindig marad valami finom, érinthetetlen és megmagyarázhatatlan. Ennek az értelmünket meghaladó erőnek a mindenekfeletti tisztelete az én vallásom.”
“Mindannyiunknak van teremtője. Más nevet és arcot adunk neki, máshogy imádkozunk hozzá, de Isten univerzális állandó az ember számára. Isten a mi közös szimbólumunk… az élet azon misztériumainak jelképe, amelyeket nem értünk.” (Dan Brown)
A könyv érdekes megközelítéssel beszél Istenről. Azt állítja Isten mi magunk vagyunk. (Bár Jézus is mondta: “az Isten országa tibennetek van”).
Ismerd meg önmagad! Ez lenne hát a kulcs? Hát hiába várunk a második eljövetelre? Nem! A második eljövetel az lesz, mikor az emberek végre “felébrednek”, és saját értelmük templomát építgetik majd. MINDEKI! Muszáj lesz, mert máskülönben elpusztítjuk a bolygónkat és mindent.
Mondom, hogy nagyon fáradt vagyok. Bocs!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Nem hinném, hogy ez a fáradtság miatt van…
Isten nem valamiféle szigorú bácsi a felhők felülről, viszont kétségtelen, hogy létezik. Szerintem is benned, bennem, teremtő erőinkben meg is nyilvánul. A kulcs -na, szóval hangsúlyoznám, ez az én véleményem, de nem vagyok egyedül- szóval az, hogy megértsük és elhiggyjük, hogy TUDUNK vizen járni. Vagyis bármit, amiről tudjuk, hogy képesek vagyunk rá. Ez Isten. Na, erről napokat lehetne beszélgetni, csak azt akarom ezzel mondani, hogy bármely pillanatban történhet csoda -és én is baromi fáradt vagyok.
Valóban nem fáradtság kérdése. Nagyon is jó amit gondolsz! Számomra még annyi tartozik a témához, hogy az utóbbi időben észrevettem, hogy ez az egész kicsit összemosódik bennem a vonzás törvényével, A Titok című írással. Pl.: biztos vagyok benne, hogy Pöttömke most azért is van nekem, mert a sok kezdeti kudarc után egyszer csak elkezdtem hinni, hogy lesz gyerekem. Kicsit később meg TUDTAM, hogy van gyerekem csak még nem ölelhetem meg. Ezután nem, sokkal láttam meg a két csíkot! 🙂 Mindez úgy, hogy nem csináltam ám ezeket az agykontroll szerű gyaokrlatokat amiket javasolnak az ilyen könyvek. Egyszerűen csak megszületett bennem az érzés és a tudat.