2011.06.20.

2011 június 20. | Szerző: ETAMA |

 Nna, ez a nap sem volt egy fáklyás menet. Pedig reggel úgy indultam dolgozni, hogy ma pihenni megyek a nagyon sűrű hétvége után. (Majd erről bővebben.) Kac-kac!

Még a reggeli tejeskávémat sem emésztettem meg, amikor felszóltak, hogy itt egy ügyfél, aki meg akar “b.szni” (ő mondta így), szóval nagyon be van rám rágva, jobb, ha vigyázok. Ok, akkor megyünk, mert ilyenkor minimum ketten megyünk le, hogy legyen tanú, meg segítsen, ha kell.

Az az apuka jött be, akinek februárban elvittem a gyerekeit, ő meg márciusban szabadult, aztán így június közepén eszébe jutott, hogy bejön már a véremet venni.

Olyan agresszió volt benne ellenem, hogy ilyennel nem találkoztam az elmúlt hat évben, úgyhogy edzett szocmunkásként ledermedtem egy időre. Szerencsére a kolléganő topon volt, úgyhogy nem tudott a közelembe férkőzni, a kolléganőn át kiabálva fenyegetőzött, ordított. Én meg csak néztem ki a fejemből, mert nem féltem, csak csodálkoztam, hogy ilyen ember? létezik, pedig én már tényleg sokmindent láttam, megértem. Néztem a fénytelen szemét, az acsarkodó dühét, a tömpe kezét, amin az ujjak olyanok voltak, mint a dobverők, rút arcát, mely élő mementója volt az egész agresszív lényének.

Csöppet sem gyűlöltem, de az járt a fejemben, ha egy pisztolyt adnának a kezembe, és következmények nélkül használhatnám, akkor lelőném ezt az állatot, mint egy veszett kutyát. Hideg vérrel, biztos kézzel, érzelem nélkül. Magamtól ijedtem meg. Szörnyű érzés volt, olyan, mintha az ő hideg dühe átköltözött volna belém.

Lassan lecsendesedett, és hirtelen azt mondta, hogy azt szeretné, ha én maradnék a családgondozója, és visszavonja, amit az elhelyezési tárgyaláson kért, mármint, hogy új családgondozó kihelyezését követeli.

-Oké b.szd meg, megkapod-gondoltam, majd átváltottam a Jászai Mari díjas alakításomra, amiről tudom, hogy bárkit képes megfőzni. -A tenyeremből fogsz zabálni, te mocskos állat-jósoltam magamban, de a lényem azt közvetítette felé:-Jajjj, de veszélyes ember, de velem lehet beszélni, elismerem az erőd!

Mindezt patikamérlegen kell adagolni, mert nem érezhet rajtam félelmet, lenézést, csak értő figyelmet, csipetnyi megértéssel stb… Tudom, hogyha egy percre elengedném magam, és meglátná, hogy mi zajlik bennem, talán meg is ölne. Tudom, hogy megtenné, érzem.

Aztán haza ment, és félholtra verte a feleségét. Tudom, mert délután bejött a szomszédjából néhány roma, és elmesélték. Azt hiszem, hogy amíg ütötte az asszonyt, engem képzelt a helyébe.