2011.08.28.

2011 augusztus 28. | Szerző: ETAMA |

 Itt vagyok, sajnos nem jó hírekkel. Nem sikerült ez a lombik sem, nem maradtam kismama. Ez van.

Az elmúlt egy hónap nagyon szép volt, tényleg jó szívvel gondolok vissza rá. Minden egyes vizsgálatra elkísért a férjem, jókedvvel, várakozással csináltuk végig a stimulációt. Az orvos, ahogyan ígérte, nem hormonozott túl, de még így is három szép petesejtet sikerült kicsiholni a félnél is kevesebb petefészkemből. Megtermékenyült mind a három, szépen elvitték őket négy napig, erősek, gyönyörűek voltak. Egy pénteki napon kaptam vissza őket, mindhármat. Csak egy percig aggódtam azon, hogy esetleg három gyermek is lehet belőle, utána már azt gondoltam, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, mert én bizony bevállalok annyit is.

Az első napokban sokat feküdtem, a Férj első osztályú kiszolgálásban részesített, egy szavam nem lehetett. Aztán lassan mocorogni kezdtem, következő hét közepén visszamentem dolgozni, mert teljesen jól voltam. A férjem nem örült, de azt mondta én tudom. Én jó ötletnek éreztem, mert legalább lefoglaltam magam.

Nagyon biztos voltam benne, hogy sikerült, mert most nem voltam olyan rosszul, mint az előzőeknél, sőt… Aztán most szerdán reggel barna volt a betétem. Csináltam tesztet, és kezdtem “barátkozni” a gondolattal, hogy ez sem sikerült. Csütörtökre a progeszteronos kúp ellenére is erősen véreztem, úgyhogy el kellett fogadni az újabb kudarcot. Nem könnyű.

Valami baj lehet mégis. Az nem véletlen, hogy négyszer egyáltalán nem sikerül, egyszer meg csak néhány hétig. Annak ellenére, hogy tökéletes minden: a sejtek, a megtermékenyülés, a fejlődés, a befogadó nyálkahártya, de minden előzetes eredmény is. Itt valami nem stimmel.

Még egy támogatott körünk van, mert annak idején kifizettünk egy beültetést. Azt még megcsináljuk, de először megpróbálom kideríteni, hogy mi lehet a baj. Megismételtetek 1-2 vizsgálatot, esetleg megnézetek olyasmit, amit még nem szűrtek, bár nem tudom van e még ilyen.

Most olyan helyet keresgélek, ahol vállalják, hogy spontán ciklusból, minden hormon nélkül azt az egy sejtet nyerek ki, ami magától érik meg, és megtermékenyítés után néhány nappal visszaültetik. Pécsen állítólag vállalják, de próbálok közelebbit találni. Ez elég rizikós, de nincs már más ötletem, hogy másképp csináljuk. Ugyanazt, ugyanúgy -szerintem- értelmetlen hatodjára is megcsinálni.

Az egyik kedves virtuális ismerősöm azt írta nekem a napokban, hogy lehet el kell fogadnom, hogy a mi kapcsolatunk a férjemmel nem biztos, hogy azért jött létre, hogy gyermek szülessen belőle. Szíven ütött ez a mondat, de ezt is számításba kell már venni 3 év és ennyi sikertelenség után.

Azért én még adok egy lehetőséget magunknak, Neki, hogy jöjjön hozzánk. A többi most néma csend.