Sajnos lényemnek van egy sötétebb, titkolnivaló oldala. Ő a Dög, azért nagybetűvel, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Utálom, mert hisztis, negatív, a betegítésig frusztrált. Nem és nem hajlandó semmiféle kompromisszumra, a nyelve éles és vág, direkt a legfájóbb pontot keresi és találja. Őt szabadjára engedni merő öngyilkosság lenne, ezért ketrecbe zárva őrzöm mélyen, és pozitív gondolatokkal kábítom ájult álomba. Ám néha felébred, és mocskos kis mancsait nyújtogatja, fröcsögve mérgezi a jó gondolatokkal tisztára súrolt lelkemet. Ha azt mondom: utálom, a képembe nevet, mert csak azt kapta, amit várt: méregre mérget.
Tegnap kezdődött egy telefonnal.
-Szióóó! Olyan pozitív a terhességi tesztem, mint az állat!
Épp a pénztárnál álltam a férjemmel, és sajnos a Dög azt mondta a fejemben: -Bakker! Akkor a hétvégi bulinak lőttek, de az összesnek is úgy 2-3 évig, legalábbis Vele.
Szerencsére a Dögöt még én irányítottam, mert a szám azt mondta: -Gratula! –és tényleg így is gondoltam. Valószínűleg halk volt a lelkesedésem, de – őszintén mondom – ez a pénztárosnő figyelő szeme miatt v olt.
A következő kérdés verte ki a biztosítékot, mert a Dög vadul röhögve kapaszkodott a rácsba.
– Most haragszol rám?
– Nem, dehogy, de üzletben vagyok, nem nagyon tudok beszélni. (A Dög meg: – Baszdmeg, baszdmeg a feltételezésedet, hát mit képzelsz te rólam?!)
– Akkor majd holnap megbeszéljük. Még a páromnak se mondtam el, te tudtad meg elsőnek.
– Ok! (A Dög: – Micsoda megtiszteltetés bakker!)
Néhány perc alatt lecsitítottam a Dögöt, mert nekem attól se jobb, se rosszabb nem lesz, ha más gyereket vár. Kicsit sajnáltam a feldúlt kis nyugalmamat, mert direkt kerültem mostanában a terheseket, csecsemőket, ám Vele kapcsolatosan ez nem igazán kivitelezhető.
Ma reggel rosszul ébredtem, és a Dög sem akart csihadni, hátát a rácsnak döntve, kaján vigyorral elemezte a helyzetet: – Na kedvesem! Lehet megint hallgatni a terhesség különböző nehézségeit, lehet együtt félni a szüléstől. Mikor is akartok megint belevágni a lombikba? Jól van, addigra vélhetőleg el is megy a kedved az egésztől. Kac-kac!
– Kussolj, kussolj rohadék! –választottam nem épp a legéteribb módját a letorkolásnak. Nem hallgatott a szemét, körmét reszelgetve tovább oltogatott: -Nna igen, ha esetleg sikerülne nektek is -ami kizárt, te béna meddő- akkor utána játszhatjátok a besavanyodott kismamák kedvelt játékát: kinek a gyereke a faszább?
És mondta tovább, nem akarta abbahagyni. Először a gyomrom kezdett fájni, majd a fejem, később pedig eldöntöttem, hogy én ma meg sem szólalok, jobb lesz úgy mindenkinek.
A Dög épp szunyókált, mikor a barátnőm hívott. Örömmel vettem, hogy a telefoncsörgésre sem ébredt fel, úgyhogy nyugodtan indult a beszélgetés. Elmondta, hogy miként reagált a párja, mik az aggodalmai, mikor megy orvoshoz. A Dög szunyált tovább, kezdtem épp hátra dőlni, mikor azt mondta épp: -Azért most már neked is intézni kellene valamit, hogy végre sikerüljön, valamit utána kitalálok.
A Dög úgy röhögött, hogy majd megfulladt, a szeme győzedelmesen villogott, ébren volt megint. A félig víz alá nyomott Dög beszélt már a számmal, mikor előadtam, hogy én most egy darabig nem akarok témázni ezen, mert pihenőt írtam elő magunknak. A többi szerencsére nem jött ki belőle, mert a víz alatt bugyborékolta a magáét: -Na, majd pont te intézel nekünk valamit. Esetleg nem akarod megcsináltatni és megszülni helyettem a gyerekünket?!
Később elmeséltem Férjnek a történetet, aki csak elvigyorogta az egészet, mert szerinte én túlreagálom a dolgokat, a barátnőm csak jót akar, bár nem épp jó utat választott. Ekkor bukott ki belőlem a kérdés: – Nem lehetne akkor, hogy békén hagyjanak engem ezzel az egésszel?!
Nem szeretem, mikor ilyen vagyok. Lehet ez túlzott érzékenység, de tessen kimenni az elefánt a porcelán boltból, oszt’ jól is van.