Ez volt a napokban

2013 október 3. | Szerző: ETAMA |

Nos. Hétfőn túl hamar értünk oda, úgyhogy a végén kínunkban már csak vihogtunk Édesszívemmel.

Délre hívtak bennünket, de mi már nagy szorgalmasan odaértünk 11.30-ra. Itthon tízóraiztunk, hogy majd ebédelünk valamit beültetés után.

13.30-kor, még csak az orvossal beszéltünk. Ő azt mondta, hogy kettő nagyon szép embrió van, mindkettőt szeretné visszaültetni. Természetesen beleegyeztünk. Már ott feltűnő volt, hogy fagyasztásról nem nagyon beszél. Rákérdeztem, de csak ímelt-ámolt, hogy négyből még lehet valami, de nem ígér semmit. Ez nyugtalanított akkor is, de reménykedtem.

Mikor végre célegyenesbe kerültünk, kiderült, hogy Édesszívem is bejöhet velem. Először csak azt hittem, hogy megnézni az emberkéket, de nem, a beültetésnél is ott lehetett és volt is. 😉 Nagyon helyes volt a zöld műtős ruciban.

Úgy fél négy körül jöttünk el az intézetből, és “csak” félig voltunk éhen halva. Gyorsan kerestünk valami “ebédelési” lehetőséget, aztán irány haza.

Azóta itthon vagyok, és “futom” a szokásos köröket. Eszem a sok fehérjét, számolom a szénhidrátot (ne legyen sok), és folyamatosan vedelem a vizet és az ízesítetlen teát. Ettől persze folyamatosan járom a pisi túrát, de ennél nagyobb bajom ne legyen.

Közben telefonon az is kiderült, hogy nincsenek fagyi babák. Ezen nagyon elkenődtem, mert valahogy megnyugtató érzés lett volna, hogy van még esély. Így azonban… ez maradt emberi számítás szerint, és ez elég nyomasztó érzés. És akkor én egy szót se szóljak két gyerekkel! Én nem is szólok, de a szívem szétszakad Édesszívemért, akinek élete álma egy saját gyerek. Pont én legyek, aki megfosztja ettől?

Szóval nehéz ez így, de természetesen bizakodunk. Mégis, van más választásunk?!