Nos, az nálunk úgy van, hogy Mikulás előestéjén csokit vacsorázunk. Illetve mi hárman a gyerekekkel, mert a férjem nem szereti az édességet.
Belami és Kismacsó már elég rég tudják, hogy a Mikulás mi vagyunk Édesszívemmel, de úgy tesznek, mintha… Nagyon jó móka.
Nagy titkolózások árán kiteszem az előszobába, a cipőkbe a motyót, és várom, hogy valamelyik fiú észrevegye. Ez elég hamar bekövetkezik, mert percenként nézegetik a cipőket, szóval sokkal nehezebb a kipakolást megvalósítani.
Ezek után a hatalmas ágyunkra telepszünk, és kiborogatjuk a zsákokat. Ez valahogy így fest:
Ez itt konkrétan az én cuccom, de cserélgetni is szoktunk.
Akárhogy is az egészséges életmód híve vagyok, ilyenkor magasról teszek rá: kőkeményen a populáris csokik mennek, és elég sokat fel is falok belőle, mert…, mert jó. Néha kell ilyen is, aztán visszaállok a zabpelyhes sütikre, mütyikre, de egy ilyen nap oly jó. 😉
Persze a fiúknak is szabad a vásár, nincs korlátozás, ha csokit vacsoráznak, akkor azt.
Egy, csak egy ember van… na nem talpon a vidéken, de a férjem nem nagyon szereti a csokit, úgyhogy neki sajtokból és kesudióból, meg egyéb magvakból állt a csomagja. Nem mondom, abba is belekóstoltam, mert izgalmas sajtokat válogatott össze a Mikulancs, azaz én. 😉
Az idén ma, 6-án este jött a Télapó, mert azt szerettem volna, ha Belami is itthon van, ahogyan mindig. (Jajistenem’, remélem ezt még sokszor össze tudom hozni!)
Szóval már ég a gyomrom a sok csokoládétól, de még maradt egy csomó, úgyhogy visszapakoltam a zsákba.
Remélem mindenkihez jött a Mikulás, és kapott valami jót. 😉
