Ritka elcseszett napom volt eddig.
Munka természetesen, és még most sem hagy nyugodni, hogy nem döntöttem jól, nem jó az egész így.
Persze elméletileg és szociális munkailag rendben van a dolog, a krízis megoldva, de egyszerűen nem tudom kikapcsolni a megérzéseimet, és azok nem abba az irányba mutatnak, mint amerre mennem kellett. Nagyon rühellem, mikor az igazságérzetem így sarokba szorít, beleliheg az arcomba, és azt kérdezi vérben forgó szemekkel: -A másik felet meg sem kérdezted?!?!
Csak remélni tudom, hogy ez a legjobb most három gyereknek, és nem teljesen más lenne az. 🙁
Ugye nem baj, ha most ezt így be is fejezem? Mindjárt összekapom magam, és mutatok valami szépet. 😉