Jaj, de sok bajom lesz még ezzel a cipővel!
Reggel külön műsorszám volt, hogy találjak magamra valami pirosat is, mert az kell. Végül a pólóm, meg a horgolt nyakláncom volt piros, és persze a bakancsom & táskám & kabátom.
Ott-ott, az a táskám a háttérben, már átpakolva. 😉
És őkelme: Dr. Martens, hogy a fene vigye el! (Mindjárt regélem miért.)
Basszus, nem rögtön félórás sétával kellett volna kezdeni benne! Szerteszéjjel, szanaszéjjel törte a lábam. Ráadásul alattomos módon. Kb. negyedóráig a világ legkényelmesebb cipője volt, de néhány sarokkal a cél előtt bekeményített, és győzött. Még jó, hogy a munkahelyen volt egy benti csizmácskám, különben zokniban jöttem volna haza. 🙁
De! A csatát lehet, hogy megnyerte, ám a háborút én fogom. Előbb, vagy utóbb. Az én lábam ugyanis nem nő már (remélem), felette meg eljár az idő, és betörik majd. (sátáni kacaj)
