Tegnap este, egy telefon után, melyben Anyu tájékoztatott, hogy kész a kocsonya, úgy döntöttünk, hogy autóba ülünk, és elszaladunk a férjem részéért. (Más nem szereti nálunk.)
Kismacsó is jött velünk, mert megígértem, hogy hamar hazajövünk, és felvillantottam, hogy egyúttal jól megdögönyözhetjük a kutyákat, és a cicát. 😉
Nagyon vidáman voltunk az autóban, mert Geszti-Dés: Dzsungel könyve bömbölt a lejátszóban, és mi Édesszívemmel hangosan énekeltük, hogy “Ha beindul a nagy pofonofon,
Ketten osztozunk meg a pofonokon:
Én adom és te állod majd!
Ha beindul a nagy-nagy pofonofon,
S kinő egy új púp a kobakodon,
Ne bánd, csak a féltés hajt!”
Közben meg az járt a fejemben, hogy szegény-szegény Kismacsó, a maga 14 évével ebből már kinőtt, de annyira meg nem nagy, hogy megint élvezni tudja az ilyesmit.
Mikor lejárt a nóta, és hirtelen csend lett, hátul, halkan megszólalt a gyerek: “Még egyszer!” 🙂