Teljes boldogságban leledzek ma
2014 május 10. | Szerző: ETAMA |
Jó kis nap volt ez.
Reggel a két fiú elment az apjukkal néhány órára, addig mi Édesszívemmel jól kihasználtuk az időt, utána elmentünk egyet ebédelni.
Van ez a Sutus Jófalat Vendéglő, én nagyon bírom. Olyan igazi magyaros ételek vannak, hatalmas adagokkal, retro feelinggel.
Én egy betyárgulyást rendeltem, és ennyi elég is volt. Kis bográcsban hozták ki, és pont olyan volt, mint amit enni szerettem volna. Ha rágondolok, összefut a nyál a számban.
Édesszívem szereti a különlegességeket, úgyhogy ő nyelvlevest kért, utána kapros-túróscsuszával töltött harcsát evett baconös vajbabbal. Nagyon ízlett neki.
Délután mind a négyen mentünk Kismacsó meccsére, nem lehetett itthon takarítani ilyen gyönyörű időben, kint kellett lenni itt:
Most az eredményt ne firtassuk, nem ezt vártuk mindenesetre.
Az első félidőt végigdumáltuk Belamival, Édesszívem fényképezgetett.
A második félidő izgalmasabb volt, de végül vert seregként távoztunk. 🙁
Hazafelé bementünk anyósomhoz, aki jól megvacsoráztatott bennünket. Egy sarokra a házunktól pedig fagyiztunk egyet.
Teljes boldogságban leledzek ma. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: