Párhuzamok

2014 május 17. | Szerző: ETAMA |

Csörög a telefon, izgatottan szólok bele: -Na, sikerült?
Belami a vonal másik végén: -Igeeen! Ésss, még mindig szűz vagyok bukásból!
-Nehéz volt?
-Nagyon tudtam, de marha rossz tetemet kaptam, a képletek furán voltak átvágva, meg össze is volt eléggé száradva. Szóval elég sokáig turkáltam, míg megtaláltam, amit kell.
Bázzz’! Kicsit más szemmel nézem innentől Belami szép vonalú, erős kezeit.

Néhány éve, amikor Belami ovis volt még.
Délután, épp hazaértünk az oviból, kérdezem Belamit, hogy reggel meddig sírdogált utánam az oviban. (Középsős koráig cirkuszolt reggelente, a szívem szakadt ki, amikor könnyes szemmel, magához szorított rózsaszín macival integetett utánam az ablakból.)
-Óh, nem sokáig, mert Kristóf sokkal jobban sírt, nagyon erőlködve. Anya! Addig bömbölt, hogy lehányta a szőnyeget. Így: bloá!
Majd elmélázó arccal: -Szerintem tejet reggelizhetett és kiflit, mert olyan fehér színűt hányt kis darabkákkal. Megnéztem. 🙂

Én mondom, már akkor is analizált a gyerek, és nem volt finnyás, annyi szent. 😉