7.

2014 július 11. | Szerző: ETAMA |

Ezt a bejegyzést hétfőre terveztem, mert 07.07-én ünnepeltük a 7. házassági évfordulónkat. Ám az a nap (és utána péntekig az összes) olyan sűrű volt, hogy egyszerűen nem ment.

Bizony-bizony. A hetedik, hetedik hó hetedikén. Csupa hetes, és mi szeretjük a hetes számot, tekintve, hogy a férjem hetedikén született. 🙂 Remélem szerencsét hoz majd ez a sok hetes. 😉

Vacsorázni voltunk négyesben, úgy látszik ez már hagyomány nálunk.
Most az esküvői videót nem erőltettem, mert több halottunk is szerepel rajta, és valahogy nem éreztem úgy…

Az viccesre sikerült, hogy semmi készpénzt nem vittünk magunkkal, csak kártyát, és ezen az elitnek számító helyen nem lehetett vele fizetni. Úgyhogy a férjemnek el kellett mennie automatát keresni, bennünket meg zálogba hagyott addig.

És akkor ezt sem hagyom ki: becsatolom a visszaemlékezést az esküvőről, mert nálam meg ez a hagyomány. 😉

“Jaj de rossz, hogy vége! Mármint az esküvőre való készülődésnek, a pörgésnek, annak, hogy előtte állok egy nagyon fontos eseménynek az életemben.

Azt hiszem szép voltam és minden nagyon jó volt. Ahogyan megcsinálták a frizurámat, ahogyan magamra csodálkoztam a tükörben a profi smink után, hogy én ilyen is tudok lenni. Itt van a fejemben, a szívemben minden hang, szín, érzés, illatok, az emberek, a lemenő nap fénye az arcomon a fényképezés közben, egyszerűen minden. Gazdag vagyok tőle. Úgy szedegetem őket elő, mint az éhező a kenyerét; lassan, morzsánként, hogy minél tovább tartson.

A nászéjszakánkon -vagy inkább nászhajnalunkon- csak könyököltünk egymás mellett az ágyban a FÉRJEMMEL, és megosztottuk egymással a “kenyerünket”, mert nem láttam azt amit ő, és ő sem láthatott mindent amit én. Ki.aszott nagy “zabálást” csináltunk így, de érdekes módon ettől csak nőtt a saját “kenyerem”.

Jaj, és sikerült az egyik legfontosabb elképzelésem! Egy szállodában öltöztem fel, a barátnőm segített. Már mindenki a templom előtt volt, mikor egy csendes kis utcában leparkolt a menyasszonyi autó. Senki nem láthatott. Az öcsém jött értem, hogy mehetek, mert már mindenki bent van a templomban. És Etama szoknyáját felcsippentve futott az oltár felé, mert nem is volt olyan közel az a kis utca, és az orgonista a templomban már a sokadik dallamot játszotta. Az atya is kezdett megijedni, hogy itten ma nem is lesz esküvő, és a násznép is izgatottan forgatta fejét, hogy mi a csuda lesz már. Csak Ő őrizte meg a hidegvérét, mert tudta, hogy ez is hozzátartozik az elképzeléseimhez.:-)

Aztán egyszerre ott voltam.. Apám vezetett be, és én próbáltam befogni minden arcot, minden élményt. De a legfontosabb az én Kincsem tekintete volt. Ahogy nézett elhomályosodott szemmel, szerelemmel. Mintha tükörbe néztem volna…

Szóval kérem, én szombat óta férjes asszony vagyok! Aj de jó ezt így leírni! Meg kimondani is.”

(2007.07.10.)