Reggel van, a szokásos rohanás, megtoldva azzal, hogy Kismacsó osztálykirándulásra megy, szóval áll a csomagjaival az előszobában. Percenként bemondja az időt, utál elkésni (ezt tőlem örökölte). Foghegyről nyugtatom, millió idő van még, nem fog lemaradni a buszról.
Cikázunk körülötte Édesszívemmel, már tényleg ideje lenne indulni.
A hosszú szárú csizmámat rángatom felfelé, mikor Kismacsó csendesen megjegyzi: -Nagyon menő vagy.
Gyanakodva felnézek, majd megkérdezem: -Te most gúnyolódsz?
-Nem, tényleg menően nézel ki.
Váááá, rohadt jól nézhetek ki, ha Kismacsó megdicsér! Mert magától még soha nem tette. 😉
Ma egész nap a menőségem teljes tudatában feszítettem. 🙂