Eklektikus vasárnap
2014 október 20. | Szerző: ETAMA |
Ma nagyon jól vagyok (hétfő), nem tudom minek köszönhetem.
Az a helyzet, hogy vannak dolgok, amikről itt nem meséltem még, de egyre inkább azt érzem, hogy egyszer csak fogok. Mert mostanában nagy teret töltött be az életemben, és lassan megtanulom kezelni. Talán ettől a megtanulástól vagyok olyan pozitív most. 😉
Pedig a horoszkópom szerint (amiben -ugye- nem hiszek) a hét első három napjában jobb, ha meghúzom magam, de utána… maga lesz a tökély ez a hét. Majd meglátjuk.
A tegnapi vasárnap elég eklektikusra sikerült.
Voltunk ócskapiacon, vettünk egy porcelán? teáskannát, mert mióta tavasz környékén eltörtem a hatalmas üvegkancsót, azóta ritkábban teázunk. Pedig ez nálunk, főleg a hidegebb napok beköszöntével, alap. Szóval tegnap háromszor töltöttem fel a kancsót forralt vízzel, teafűvel.
Aztán jégkrémtortával ünnepeltük Belami névnapját. (És most lehet nézni a naptárt, hogy mi az igazi neve. 😉 )
Majd elég szürreális módon, de piros lakk Martens bakancsban álltam a konyhában, és krémes tégelyekbe öntöttem a gőz fölött összedolgozott shea vajat, kakaóvajat és olívaolajat.
De megmagyarázom! A bakancsom tágításon volt a cipésznél, és én otthon folytattam a műveletet, mert használni AKAROM az átkozottat, ha már van.
A krémem, amit éjszakára használok elfogyott, úgyhogy a művelet többi részét ez indokolja nemes egyszerűséggel.
Amúgy Belami szerint rémes a bakancs. Laza 10 perces előadást nyomott nekem arról, hogy a turkálóban, kiárusításokon vett holmikkal mindig van valami baj, csak meg kell találni, hogy mi az. Majd mérlegelni, hogy mi azzal együtt tudunk e élni. ?!?!?!
Szerinte a bakancsom azért vadiúj, mert eladni sem tudták, annyira szörnyű. És én megideologizálom ezt a rondaságot, mint az Így jártam anyátokkal-ban az egyik szereplő, aki egy piros western csizmával csinálja ugyanezt.
Hm. Köszi Kisfiam!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Tok jo a bakancs 😉 Ám mikor gyerek voltam és szorított a “kopogós” cipo, a nagyanyám szerint vizes zoknival kell felvenni és kitágul 😀
Asszem’ kipróbálom még azt is. 😉
Haha, na en is koszi 😀 Es en ujonnan kaptam egyenesen a Martens webshopbol. Rajtam mindenki dicseri. Teny, hogy extra darab mondjuk, neki nem tetszik es kesz. 🙂
Majd külön kíváncsi leszek, hogy mit szól az új szegecses bokacsizmámhoz. 😉 Még nem látta, tegnap lőttem. 🙂
Kivancsi vagyok. Ne fogdd vissza magad es oszdd meg velunk 🙂
Nem kíméllek, holnap felrakom a képét. 😉