Nymphomaniac
2014 december 10. | Szerző: ETAMA |
Nymphomaniac. Látta valaki? Lars von Trier lehet, hogy nem komplett, de akkor is zseniális.
Úgy ültem neki a filmnek, hogy látni fogok egy echte szexfilmet, oszt jóvan’. Ennek értelmében jártam el: netbook az ölemben, a fal a hátam mögött, fülhallgató a fülemen.
Vasárnap néztem az első részt, el voltam bűvölve. Persze én egy csomó dolgot másképp csináltam volna meg, mert azért volt egy-két erőltetett jelenet, de könnyű okosnak lenni egy kész filmmel kapcsolatosan.
Oké, tényleg volt benne sok szex, meg e körül forgott minden, de akkor sem olyan volt, mintha pornót néznék.
Mennyi férfi él úgy, hogy hajszolja a szexet, és mennyire furcsa, ha egy nőt mozgat így a vágy. Beteges, érthetetlen.
Én nem vagyok pszichiáter, de nyilván oka van, ha valaki ilyen, és a film célja sem ez volt, hogy magyarázatot adjon. Inkább lenyomat, melyen megdöbbentem, meg elgondolkodtam.
Én azokat a filmeket szeretem, amiken napok múlva is pörög az agyam. Ez ilyen volt.
Sokan azért kritizálják, hogy nem adott erkölcsi tanítást, sőt piedesztálra emelte ezt a fertőt. Én nem így látom, és nem is értem, hogy miért kell minden filmtől ezt várni. Nyilván kellenek olyan filmek, de ilyenek is. Egy stabil értékrenddel az ember el tudja választani a kettőt egymástól, és nem fog követendő példaként tekinteni rá. Na ezért kell kiírni, hogy hány éven aluliaknak nem ajánlott.
A második rész keményebb. Itt már voltak jelenetek, ahol behunytam a szememet néha, de végignéztem akkor is. És egy percre nem lanyhult az érdeklődésem, pedig szörnyen kritikus tudok lenni.
A vége egy arculcsapás volt. Tudtam, számítottam rá, hogy mi fog történni, mikor a csukott ajtón időzött a kamera, de valahogy reménykedtem, hogy rosszul számítok. Ésss nem! Ebből is látszik, hogy szociális munkásként annyi sz.rt láttam és hallottam már, hogy az embert tartom a legmocskosabb fajtának a Földön. Bárkiről, bármi feltételezhető… sajnos.
Szóval ezt a filmet csak flexibilis toleranciával (és gyomorral) megáldott (megvert?) embereknek ajánlom, a finom lelkű, rosszról és mocskosról nem tudni akarók szigorúan kerüljék. Szerintem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: