Jó az év kezdete, nem mondom.
Úgy fél három körül feküdtünk le, már aki itthon volt, mert Belami Budapesten szilveszterezett.
Végül Kismacsóval is sikerült kompromisszumokat kötni az estét illetően, úgyhogy ekkor már ő is itthon tartózkodott javában.
Én 11-kor keltem fel, és a világ legjobb reggelijét?! fogyasztottam, amit el tudok képzelni: kapszulás, habos tejeskávé a karácsonyi sütinkkel. Ilyen:
Aztán további hencsergés az ágyban, és csak azért nem aludtam, mert nem bírtam már.
Azóta megnéztünk egy filmet, ebédeltünk?! 16 óra körül, majd Belami is hazaérkezett.
Most a férjem lencsét főz Belami kedvéért, mert más nem nagyon akar belőle enni. Vagy ki tudja?
Holnap már megyek tornázni, és apránként végigtakarítom a lakást vasárnapig.
Utána…Jaj, nem akarom a hétfőt még!