Egészség vs. “szemetek”

2015 február 10. | Szerző: ETAMA |

Tegnap óta megint próbálok visszaülni az egészséges életmód körhintájába, mert folyton elszalad velem a paci.
Sokat segít, hogy ismét van kondi bérletem, hisz egy kiadós edzés után háromszor is meggondolom, hogy mit és mennyit egyek, mert különben mit csesztem ott a rezet hiába. Nem?!
Amúgy nem nehéz ez, meg igazából annyira nem is szenvedés, mert szétosztva elég jól lehet gazdálkodni a napi szénhidráttal, kalóriával. Csak -ugye- könnyebb teljesen ötletszerűen táplálkozni, megenni azt, ami a kezem ügyébe kerül. Hiába no, ez is energiát kíván, meg odafigyelést.

Sajnos jó pár “szemét” kaja van, ami után olthatatlan vágyat érzek olykor.
Mondjuk a mekis krumpli, meg a sajtburger is ilyen. Persze light kólával, nem mintha számítana egy ilyen menüben. 🙁

Másik rossz becsípődésem gyerekkoromból jött, és azt hittem, hogy már levetkőztem.
Imádtam a vagdalthús konzervet. Sőt! Igazából egy ideig nem is voltam hajlandó mást enni, mint azt a piros-fehér dobozos, nagykőrösi sonkás vagdalthúst.
Iszonyat sovány és rossz étvágyú kislány voltam, úgyhogy örültek, hogy egyáltalán ettem valamit.
Drága jó anyai nagyszüleimnek hatalmas falusi gazdaságuk volt tehenekkel, csirkékkel, lovakkal, disznókkal. Tejet konkrétan nagyüzemben nyomták, voltak rendes fejőgépek.
Ott volt hát a rengeteg tej, hús, de szegény-szegény nagyanyám ment a boltba nagykőrösi vagdalthúsért, és felvásárolta a készletet, hogy éhen ne haljak, ha ott vagyok.
Hányszor próbált rávenni, hogy egyek rendes kaját, de mindig az lett a vége, hogy én kint szeretnék enni a teraszon, ott meg Betti, a hatalmas németjuhász kutya járt jól. Imádott a közelembe lenni. 😉
Szóval szerettem a vagdalthúst, de aztán később már nem, mert nagyon rossz lett az ízük, meg azért változott az ízlésem -szerencsére- és elkezdtem rendesen enni. (Na, ez látszik is.)
Erre a múlt héten a férjem hozott valamilyen lidles uzsonnahúst vagy mit, aminek pont olyan íze van, mint gyerekkoromban a sonkásnak. Jajjj nekem!

Vasárnap kivittük Belamit a vonathoz, utána beugrottunk a Lidlbe. Vettünk ez-azt, majd a konzervekhez értünk. A férjem nyúlt az uzsonnahús után, mire én: -Az szemét.
A férjem kérdőn rám nézett, és a keze megállt a dobozzal félúton. Erre megint én: -Csak egyet veszel? 🙂 🙂 🙂