Jó kis nyugim
2015 március 22. | Szerző: ETAMA |
Ma sem utaztam el Pestre a férjemmel és Belamival, mert az utolsó percben kezdtem el intézni valami elfoglaltságot a Fradi meccs idejére, úgyhogy (természetesen) nem is jött össze.
Annyira nem bánom, mert megcsináltam a szemöldökömet (holnapra szépnek kell lenni 😉 ), most meg befejezem ezt a könyvet:
Ki is próbálom ízibe valamelyik gyakorlatot. Főleg azért akarom, mert itt olvastam konkrétan először, hogy jobb a meditációt ülve, esetleg sétálva csinálni, mert fekve könnyen belealszik az ember. Hát én mindig elalszok, szóval ez most új távlatokat nyitott előttem. 🙂
Most erre az édességre kattantam rá:
Ez nem más, mint egy pohár joghurt, meg néhány szem fagyos szeder összeturmixolva, és kész is az egészséges fagyi. Nagyon finom, és pont beleillik a diétába is. (Jó kislány.)
Amúgy a beültetésre kezdek teljesen helyrerázódni fizikailag, bár most annyira rosszul nem is voltam punkció után. Aznap vettem be fájdalomcsillapítót, de másnap már az sem kellett.
Rengeteget iszok, meg előnyben részesítem a fehérjéket.
Már csak a lelkieket kell stabilizálni, többet úgysem tehetek.
Amúgy tegnap ijedten vettem észre, hogy a vérnyomásom jóval magasabb, mint szokott. Ugyanis nekem többnyire száz alatt van az első értékem, és ez most hirtelen 128/83 lett, vagy valami ilyesmi. Nem tudom, hogy a Medrol a ludas, vagy a stimuláció maga.
Az a baj, hogy régebben soha nem nézegettem a stimu után/alatt, szóval fogalmam sincs. Mindenesetre figyelni fogom.
Ennek mentén ma a cukromat is méricskéltem, de azzal semmi baj nincs, úgyhogy ezen nem pörgök tovább.
Nah, megyek meditálni, mert Kismacsó mindjárt hazaér a saját meccséről, és vége lesz a jó kis nyugimnak. 😉
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: