Semmi nem következik biztosan semmiből

2015 március 27. | Szerző: |

Nem direkt csinálom ám.
Mármint, hogy nem írok a beültetés óta erről. De hát mégis mit? Ahhoz már elég “régi motoros vagyok a szakmában”, hogy tudjam: semmi nem következik biztosan semmiből. Szóval bármi lehet, kár pörögni rajta.
Inkább azon vagyok, hogy a nyugalmamat megőrizzem, és próbáljak ideális pszichés környezetet teremteni az eseményeknek.
Belegondoltam, hogy egy sima fogantatásnál ilyenkor az anyukának még eszébe sem nagyon jut, hogy bent történt valami (most átlagos esetről beszélek, amikor még nincsenek a kedves szülők ráfeszülve a gyerekgyártás kérdésre), éli az életét. Na most ez esetemben nem 100%-osan kivitelezhető, de próbálok valami hasonlót. Hol sikerül, hol nem.

Érdekes módon a beültetés utáni első napon voltam a legstresszesebb, gondolom a hülye álmom miatt a vetélésről.
Aztán szerdán már jobb volt valamivel, és tegnap meg egészen jó volt minden.
Itthon volt Belami, beszélgettünk a csajozós dolgairól, ilyenek. Lombikról nem.
Közben Kismacsó beteg lett, mert nagyon érezte már a tavaszt, és szerintem csomószor nem öltözött fel eléggé (szerinte meg beizzadt a kabátba, amit ráerőltetek mindig). Eldöntöttem, hogy nem kapom el tőle. Remélem sikerül.
A férjem meg napok óta a horgász vizsgájára készül, mert neki olyan is kell. Rajta van a bakancs listáján, vagy mi. Illetve a Balatonban való horgászás van rajta, azt hiszem ahhoz kell.
Szóval tele a lakás pikkelyesek képeivel, lassan én is fogom tudni őket. 😉

Ma meg elmegyek Anyuékhoz, mert lassan gyökeret eresztek itthon. Ott is le tudok heveredni, ha úgy érzem, és beszélgetünk, filmezünk.
Amúgy ő sem tudja, hogy miért vagyok szabadságon. Már évek óta csak annak mondom el, akinek nagyon muszáj (na meg persze mindenkinek itt a blogon). Különösen a családomnak nem, mert szerintük van két fiam, és ne kísértsem a sorsot. Biztos vagyok benne, hogy örülnének egy/kettő unokának, dédunokának, de az ahhoz vezető úton nem tudnának segíteni, sőt. Mindent meg fognak tudni a megfelelő időben.

Azért a végére egy tünetről.
Annak örülök, hogy nem jelentek meg a kiütések a dekoltázsomon. Minden pozitív teszt előtt volt, de ma már gyanítom, hogy ez már a testem allergiás reakciója volt a babákra. Szóval semmi jót nem jelentett.
Az, hogy most nincs az két okból lehet. Én az egyiket akarom hinni. 😉

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Provence13 says:

    Szepen telnek a napok. Az melegallos ize nem tudom mennyire tudomanyos 😀 Lehet, hogy ha azzal vagjak akkor kesobb lesz toredezett a vege, vagy hogy hivjak amikor egy hajszalveg kette vagy harom fele all? Szerintem a tuti, hogy a szteroid semmi allergias reakciot nem enged kitorni, hogy mi zajlik amugy bent azt meg nem tudhatjuk. Nem meseltel arrol, hogy mikor kertek vervetelt? Remelem az 5 naposakkal nem szivatnak, hogy most hetfohoz meg egy hetet birj ki. MAr lehetne menni szerdan-csutortokon nyugodtan. Na majd kifejted ezt, ha akarod. 🙂

  2. Kipróbálom, aztán elmesélem, hogy érzek e különbséget a rendes olló, meg a meleg olló között. 😉
    Remélem, hogy a szteroid kiküszöböli a problémát, és minden rendben lesz. 😉
    Szó sem volt vérvételről, tesztet adtak, hogy most hétfőhöz egy hétre teszteljek. Úgy tudom, hogy a fizetős csomagban van egy ingyen vérvétel is. Nos, még nem tudom. Nálam ez hirtelen jött elhatározás szokott lenni. Majd érzem. 😉

  3. Provence13 says:

    Igen, ez a hirtelen felindulas ismeros. Na majd ugyis irsz miutan hirtelen felindultal 😀

  4. Hát még nagyon korán van a hirtelen felinduláshoz: E.T. + 6 nap ma (vasárnap). 😉

  5. Provence13 says:

    Nem mostansagra celozgatok, 😉 de ugy szamold hogy ez 3 naposakkal et+8 lenne. 🙂

  6. Bizony. Hamarosan ki kell találni mi legyen, hacsak a testem nem dönt másként. 🙁


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Nézettség

  • Blog nézettsége: 127347

Archívum

Legutóbbi hozzászólások

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!