Összegzés valahol menet közben

2015 március 29. | Szerző: ETAMA |

Egyik részről gyorsan elment ez a hét, másik részről még csak E.T. + 6. nap, szóval korán van még bármiféle bizonyossághoz.

Tünetek vannak, de csak lightosan. Komolyan mondom, ha nem vizslatnám magam egyfolytában, akkor észre sem venném őket. De hát tudom, és előbb-utóbb mindig oda lyukadok ki, hogy fájnak e még a melleim, és érzem e a hasamat.
Rengeteget pisilek, de inni is sokat iszok, szóval ez nem csoda.
Zsibbad a jobb lábam, szerintem a sok fetrengésbe becsípődött valami idegszál. Elég kellemetlen, de nem fáj.

Nyugodt a lelkiismeretem minden szempontból, mert a diétát betartottam, ittam a fehérjeport, meg egyébként is sok fehérjét ettem, szénhidrátot meg keveset, és sokat ittam, pihentem.
Egyedül a hangulatingadozásaimmal nem tudtam mit tenni, mert az itthoni olaszos temperamentumom csak fokozódott, egészen az agresszivitásig. Péntek este olyan hangosan, és sokat lamentáltam valami hülyeség miatt, hogy megfájdult a torkom.
És amúgy is hamar méregbe gurulok, de olyan hirtelen, hogy visszanézve magam is meglepődök. Én azért ennél nyugisabb szoktam lenni. Nyilván a kívülről jött hormonok a sajáttal együtt csúcsra járatják az amúgy is érzékeny idegrendszeremet.

Elvileg a hétfőt és a keddet vettem ki még szabinak, az biztos, hogy addig itthon is maradok. Nem igazán tudom a “hogyan továbbot”: maradjak még, vagy menjek vissza már dolgozni.
Kicsit azért necces a hét közepe, mert pont akkorra esik a ciklus vége, és nem nagyon szeretném, ha a munkahely budijában kellene szembesülnöm bármivel is. Viszont biztosra menni nem lehet, még egy pozitív teszttel sem, ezt aztán én tudom a legjobban. Hát nem tudom… Nagyon jó lenne, ha kicsit megpörgethetném az időt… úgy négy héttel mondjuk.