2011.07.02.

2011 július 2. | Szerző: ETAMA |

Ma voltunk vérvételen, 12-én ultrahang. Aztán július végén várjuk a következő ciklust, hogy élesben kezdhessünk. Ugyan ma nem találkoztam orvossal, de remélem így lesz. 12-én már biztosan tudni fogom.

Összekötöttük a hasznosat a kellemessel, úgyhogy kirándultunk egyet Szegeden a fiúkkal. A vérvételt elintéztük egy negyed óra alatt, utána beültünk egy kávézóba, és figyeltük az ébredő Szegedet, ugyanis elég korán volt még.

Később csatangoltunk a városban, benéztünk a Dómba, antikváriumba, hangszer boltba, ki tudja még hová. Aztán egy padon üldögéltünk, figyeltük az embereket.

Egyszerre megláttam, hogy egy cigány asszony közeledik, kezében rózsafüzérrel, pakli kártyával. Mondom a fiúknak, hogy akkor mi most induljunk. A Férj nyugodtan ült tovább, a gyerekek is érdeklődve figyeltek. A nő rögtön levette, hogy kit célozzon be, úgyhogy kérte is férj kezét, aki vigyorogva oda is nyújtotta. Na, gondoltam, sokba fog nekünk ez kerülni.

Ez a nő nem semmi volt. Monoton hangon kántálta a csupa szépet és jót, de közben rohadtul figyelt, mert egy pillanat alatt tudta, hogy mi az, amire harapunk. Így aztán hamar témánál voltunk, mikor rákérdezett a Férjnél: “Akarsz e egy kislányt?” “Hogy a viharba ne?!”-kérdezett vissza a Férj. “Lesz kislány decemberben.”

Beszélt még szerencsés utazásról, meg lottónyereményről. Pakolgatta a kártyáját, amiből ki volt volt véve az összes “rossz” lap, de a “jókból” volt több is.

A férjem tenyere tetszett neki, mert az életvonala erős és hosszú, az enyémmel nem volt kibékülve, de ennyit én is tudok a tenyérjóslásról: nem sok jót jelentenek a rövid és halvány vonalak. Mondta is egyből, hogy majd ő leveszi az átkot. Na, gondoltam, helyben vagyunk, most kell fizetni, ezért a sok zagyvaságért, mert ez a nő úgy volt jós, ahogyan én, legfeljebb jobban ki volt hegyezve az emberek reakcióira.

Nagy vigyorral elő is bányásztam a táskából… a Férj tárcáját. (Kac-kac!) Végül elég olcsón megúsztuk a nyanyát, mert Férjnek nem sok pénz volt a tárcájában, a bankkártyáját meg mégsem adta oda, még ennyi jó jövendölésért sem. 

Azért a lottózóba beugrottunk, mert sohasem lehet tudni. 😀