2011.07.26.

2011 július 26. | Szerző: ETAMA |

Zúzós volt az elmúlt két hét, és csak reméltem, hogy jobb lesz majd. 

Tegnap megint este hétkor jöttem haza, mert a munkám legennyesebb részét végeztem, elvittem öt gyereket az anyjuktól.

Én annyira gyűlölöm ezt, hogy szó nincs rá. A sírás megint bennem ragadt, és én már nem tudom meddig lehet ezt csinálni. Az el nem sírt könnyek úgy nyomják a szívemet, mint a mázsás kő.

Ma azt mondtam valakinek, aki a tegnapi teljesítményemen csodálkozott, hogy öt gyerek rendőri segítség és hang nélkül beült az autóba, ami elszakította őket az “otthonuktól”: -Tudod “bameg”, kurva jó szociális munkás vagyok, azért. Egy kiégett, agyon használt, kiábrándult szociális munkás, aki nem engedheti meg magának, hogy örjöngve sírni kezdjen, amikor a gyerekek szedik össze az általuk fontosnak vélt kis motyójukat, és beülnek az autóba, mert elhiszik az anyjuknak, hogy ez csak rövid időre szól. Szeretném én is hinni, de nem megy. Te nem láttad a szemüket bakker, én még álmomban is látom, hogy bassza meg a rohadt, kurva ég!

Kiégtem. Alig csuklott meg a hangom, amikor kijött a nő a kapuhoz, és én ismertettem vele a határozatot, majd felszólítottam, hogy működjön együtt abban, hogy elvigyem a gyerekeit. Hagytam neki egy percet az összeomlásra, majd elzsongítottam az érveimmel, hogy mit és miért kell csinálnia, mondania. Aztán mentünk be, és én nem akarok emlékezni tovább semmire.

A csöndnek lesz most ideje. A munka ideje lejárt, az én lelkem máshol van, pihenni vágy. Ott leszek, csinálom még, de most befelé akarok élni, figyelni. Adja az Isten, hogy legyen erre lehetőségem!

Készen állok, bármi lesz. Az utam elágazáshoz ért, egyenesen már nem lehet tovább menni, csak jobbra vagy balra. Én bízok és remélek, mert tudom mit szeretnék. Kicsit el is ment az eszem és nem is köszönt. Ma vettem a turiban egy kismama nadrágot. Úgy, hogy még el sem kezdődött semmi. Magabiztosság? Inkább hülyeség, de az én hülyeségem.

Most elköszönök egy időre, azt hiszem így lesz jó. Várni tudni kell, és én meg akarom adni a módját. Ígérem, hogy majd mindent elmesélek. 

VISZONTLÁTÁSRA!