Nagyon rossz passzban ébredtem péntekre, valószínűleg az sem használt, hogy az óra jelzése előtt két órával megébredtem, és nem tudtam már visszaaludni.
Aztán munkába indulás előtt vettem észre, hogy Kismacsó cipője szétment, és nem szólt. Tudtam, hogy apás hétvége előtt esélyem sem lesz új cipő után mászkálni vele, mert őkelmével ez nagyon nehéz menet amúgy is, ráadásul mire hazaérek a munkából, ők már úton lesznek. Végül elővettem neki egy másik cipőt, ami szerinte csak térdgatyával jó, de már az sem érdekelt, csak el ne menjen a szakadtba. Kértem, hogy a farmerét azért tegye el, mert hűvös van még reggel és este, de marhára nem tette el, még jó, hogy amit én bepakoltam cuccot neki, abban van melegítő alsó.
És ez nagyjából így is maradt. Mármint a nyűgösségem.
Délután öttől hétig aludtam, majd tíz után megint kidőltem, és aludtam is reggelig. Hááááát, teljesen más színben láttam a világot ma már. 😉
A barátnőm egész nap velünk volt, és nagyon jól érezte magát, láttam rajta, hogy teljesen kikapcsolt. Hurcibáltuk magunkkal, a nap sütött, és nagyon jókat nevettünk régi dolgokon. Beszéltük a jelenről is, de inkább tárgyilagosan, olyan számbavevősen, hátha segít most.
Édesszívem jó fiú volt, de tényleg nagyon. Nem szólt egy rossz szót sem, amikor már nem bírta tovább, akkor inkább elfoglalta magát mással, hagyott minket csacsogni. Ilyen férjet kívánok mindenkinek. 😉
Hisztis péntek, barátnős szombat
2014 március 29. | Szerző: ETAMA

Oldal ajánlása emailben
X