A barátságról

2014 október 21. | Szerző: ETAMA

Ma fantasztikusan jó napom van, szóval ennyit a horoszkópról, hogy húzzam meg magam. 😉

Egy nagyon-nagyon kedves barátnőmnél voltam, és gyakorlatilag egy műszakot végigdumáltunk, de úgy folyamatosan. Annyira jó volt totálisan kikapcsolni, remélem ő is nyert az ügyön. 🙂

És akkor a barátságról.
Én kevés embert tartok igaz barátomnak, gyakorlatilag gyorsan össze tudom őket számolni.
Van három gyermekkori barátnőm, elég ritkán találkozunk, de akárhogy is, velük bármit, tényleg bármit meg tudunk beszélni, teljesen mindegy, hogy előtte hónapokig nem is láttuk egymást.
Aztán van az országos barátném, akivel huszonévesen találkoztunk, de amikor beléptem a terembe, ahol felvételiztünk szociális gondozó és ápoló tanfolyamra (17 éve!!!!!), akkor azonnal őt szúrtam ki a tömegből, és ő is azt állítja, hogy akarta, hogy odamenjek, szóval mi azóta elválaszthatatlanok vagyunk.
És még ott van egy másik felnőttkori barátság is, ami egyszerűen úgy alakult, hogy vagyunk egymásnak, olyan természetességgel, mint a belélegzett levegő.
Persze van sok kedves ismerősöm, meg emberek, akikkel biztosan barátok lennénk, ha a virtuális téren kívül rendszeresen összejárhatnánk.

És akkor elérkeztünk egy újabb fejezethez a barátságaim nagy könyvében, ahhoz, amire tegnap is céloztam.
Annyi hasonlóság van az eddigiekhez képest, hogy az első perctől tudtam és éreztem, hogy dolgom van vele, ismerem valamelyik előző életemből.
Eleinte minden simán ment, rácsodálkoztam, hogy mennyire hasonlítunk egymáshoz, totálisan egy rugóra jár az agyunk. Pont azok a témák érdeklik, amik engem, és a depresszív alkatunk is ugyanolyan. Ráadásul eddig mindig fordítva voltunk bekötve: ha én voltam lent, akkor ő bírt húzni felfelé, ha ő ült le, akkor én tudtam energiát adni.
Megosztottunk egymással olyan dolgokat, amikről ritkán beszél az ember. Tudok róla mindent, és ő is tud rólam mindent.
Itthon sokat beszéltem róla, a munkahelyen viszont (egy helyen dolgozunk) titokban tartottuk a barátságunkat. Aztán eljött a pillanat, amikor úgy döntöttünk, hogy ez tovább nem titok.
Azóta kicsit megváltoztak a dolgok. Nem tudom, hogy ettől e, vagy én lettem más, de mostanában sokat küszködünk. Félrement kommunikáció, hisztik, nyűglődések. Szerinte nincs semmi baj, én drámázom túl az egészet. Én úgy érzem sokszor, hogy nem figyel rám, és egyoldalú az egymásra figyelés.
Én nem akarom elhinni, hogy ezt így benéztem, talán tényleg sok az elvárásom felé, hagyni kellene lógni az egészet. Mert a barátnőm szerint ez nem így működik, hogy kijelentem: te a barátom vagy, te meg nem. Szerinte ez az óvodában volt így maximum. A felnőtt létben alakul magától. Vagy így, vagy úgy. Hagyni kell. Hát legyen! 😉

2011.11.22.

2011 november 22. | Szerző: ETAMA

 

Sajnos lényemnek van egy sötétebb, titkolnivaló oldala. Ő a Dög, azért nagybetűvel, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Utálom, mert hisztis, negatív, a betegítésig frusztrált. Nem és nem hajlandó semmiféle kompromisszumra, a nyelve éles és vág, direkt a legfájóbb pontot keresi és találja. Őt szabadjára engedni merő öngyilkosság lenne, ezért ketrecbe zárva őrzöm mélyen, és pozitív gondolatokkal kábítom ájult álomba. Ám néha felébred, és mocskos kis mancsait nyújtogatja, fröcsögve mérgezi a jó gondolatokkal tisztára súrolt lelkemet. Ha azt mondom: utálom, a képembe nevet, mert csak azt kapta, amit várt: méregre mérget.

Tegnap kezdődött egy telefonnal.

-Szióóó! Olyan pozitív a terhességi tesztem, mint az állat!

Épp a pénztárnál álltam a férjemmel, és sajnos a Dög azt mondta a fejemben: -Bakker! Akkor a hétvégi bulinak lőttek, de az összesnek is úgy 2-3 évig, legalábbis Vele.

Szerencsére a Dögöt még én irányítottam, mert a szám azt mondta: -Gratula! –és tényleg így is gondoltam. Valószínűleg halk volt a lelkesedésem, de – őszintén mondom – ez a pénztárosnő figyelő szeme miatt v olt.

A következő kérdés verte ki a biztosítékot, mert a Dög vadul röhögve kapaszkodott a rácsba.

– Most haragszol rám?

– Nem, dehogy, de üzletben vagyok, nem nagyon tudok beszélni. (A Dög meg: – Baszdmeg, baszdmeg a feltételezésedet, hát mit képzelsz te rólam?!)

– Akkor majd holnap megbeszéljük. Még a páromnak se mondtam el, te tudtad meg elsőnek.

– Ok! (A Dög: – Micsoda megtiszteltetés bakker!)

Néhány perc alatt lecsitítottam a Dögöt, mert nekem attól se jobb, se rosszabb nem lesz, ha más gyereket vár. Kicsit sajnáltam a feldúlt kis nyugalmamat, mert direkt kerültem mostanában a terheseket, csecsemőket, ám Vele kapcsolatosan ez nem igazán kivitelezhető.

Ma reggel rosszul ébredtem, és a Dög sem akart csihadni, hátát a rácsnak döntve, kaján vigyorral elemezte a helyzetet: – Na kedvesem! Lehet megint hallgatni a terhesség különböző nehézségeit, lehet együtt félni a szüléstől. Mikor is akartok megint belevágni a lombikba? Jól van, addigra vélhetőleg el is megy a kedved az egésztől. Kac-kac!

– Kussolj, kussolj rohadék! –választottam nem épp a legéteribb módját a letorkolásnak. Nem hallgatott a szemét, körmét reszelgetve tovább oltogatott: -Nna igen, ha esetleg sikerülne nektek is -ami kizárt, te béna meddő- akkor utána játszhatjátok a besavanyodott kismamák kedvelt játékát: kinek a gyereke a faszább?

És mondta tovább, nem akarta abbahagyni. Először a gyomrom kezdett fájni, majd a fejem, később pedig eldöntöttem, hogy én ma meg sem szólalok, jobb lesz úgy mindenkinek.

A Dög épp szunyókált, mikor a barátnőm hívott. Örömmel vettem, hogy a telefoncsörgésre sem ébredt fel, úgyhogy nyugodtan indult a beszélgetés. Elmondta, hogy miként reagált a párja, mik az aggodalmai, mikor megy orvoshoz. A Dög szunyált tovább, kezdtem épp hátra dőlni, mikor azt mondta épp: -Azért most már neked is intézni kellene valamit, hogy végre sikerüljön, valamit utána kitalálok.

A Dög úgy röhögött, hogy majd megfulladt, a szeme győzedelmesen villogott, ébren volt megint. A félig víz alá nyomott Dög beszélt már a számmal, mikor előadtam, hogy én most egy darabig nem akarok témázni ezen, mert pihenőt írtam elő magunknak. A többi szerencsére nem jött ki belőle, mert a víz alatt bugyborékolta a magáét: -Na, majd pont te intézel nekünk valamit. Esetleg nem akarod megcsináltatni és megszülni helyettem a gyerekünket?!

Később elmeséltem Férjnek a történetet, aki csak elvigyorogta az egészet, mert szerinte én túlreagálom a dolgokat, a barátnőm csak jót akar, bár nem épp jó utat választott. Ekkor bukott ki belőlem a kérdés: – Nem lehetne akkor, hogy békén hagyjanak engem ezzel az egésszel?!

Nem szeretem, mikor ilyen vagyok. Lehet ez túlzott érzékenység, de tessen kimenni az elefánt a porcelán boltból, oszt’ jól is van.