A depresszió természete, meg amiről beszélni érdemes

2014 augusztus 22. | Szerző: ETAMA

Kicsivel több, mint egy hete volt egy olyan pont, amikor azt éreztem, hogy azon a késő délutáni órán én bizony leülök, sőt lefekszek a földre az Euronicsba, és sírni fogok, sőt ordítani, hogy ELÉÉÉG, elfáradtam. Végül csak pofákat vágtam, és szenvedtem, de a férjem kiakadt.
Aztán olyan még a héten is volt, hogy az egyik percben még tök jól voltam, és vidáman dolgoztam, aztán a következő percben elöntötte a gyomromat valami keserű fájdalom, és szinte csak fulladoztam tőle.
Na jó, másnap megjött a havi jaj, de akkor is. Nincs ez így jól.
Tudom én mi ez, nagyon is, csak valahogy nem akarom elhinni, hogy velem ez megint megtörténhet. NEM AKAROK DEPRESSZIÓS LENNI.
Amikor az emberrel minden rendben, és kerek a világ, akkor el sem hiszi, hogy más ezt nem így látja, nem így éli meg. Azért tudom, mert már én sem értettem, hogy miként lehet szinte ok nélkül ennyire mélyre csúszni. Most megint értem. Sajnos.

De! Jobb most az új ciklus beköszöntével, és a magnéziumnak köszönhetően. Lám-lám már megszólalni is volt kedvem. 😉 Fog ez menni. 🙂

Amúgy jól vagyunk.
Belami egy hónapig töltötte a gyakorlatát a helyi kórházban. Reggel hatra ment, délután kettőig nyomta a melót. Volt műtőben, megtanították vért venni, injekciózni. Imádták a betegek, az ápolónők ugyancsak. Jól érezte magát, úgy tűnik szeretni fogja a kórházi világot.
Végtelenül büszke vagyok rá, legszívesebben kitábláznám magamra, hogy én Belami édesanyja vagyok. Erről érdemes beszélni. 😉

Aztán mindjárt itt van Kismacsó.
Emlékeztek rá, hogy több, mint egy éve kirakták az utánpótlásból, és az mekkora törés volt neki?
A focit folytatta ugyan egy osztállyal lejjebb, de a tűz kezdett benne kialudni, így májusban rábeszéltem, hogy hagyja abba a focit.
Aztán Erdélyben gólkirály lett, de az itthoni köztudatban az élt, hogy szeptembertől kosarazni fog, vagy valami ilyesmi.
Majd elkezdődött a nyári szünet, és hogy mozogjon, esténként jött velünk a pályára, és míg én futottam, addig ők Édesszívemmel fociztak. Néha jött Belami is, idilli esték voltak.
Szóval az történt, hogy Kismacsónak elkezdett hiányozni a foci, úgyhogy úgy döntött, hogy megy vissza a csapatba, nem hagyja veszni azt, amit óvodás kora óta csinál.
Ésss, bő egy hete megkerestek bennünket, hogy kellene NB 1-be egy másik városba, fizetnék az útiköltséget, meg ilyenek. Nem is volt kérdés számára, hogy megy. 😉
Ma vitte a férjem az első edzésre az új csapatába, mert vasárnap már pályára áll.
Úgy, de úgy izgult az én macsó fiam. Rágta a szája szélét, véletlen sem tudott nem ingerülten válaszolni, szóval megértem ezt is, hogy végre valami érdekli.
A férjem szerint mindent beleadott az edzésen, és nagyon jó volt. A végére elfáradt, de sikerült megmutatnia magát, hogy mire lett “dresszírozva” 4 éves kora óta. Szörnyen büszke vagyok rá.

A férjem. Egy csoda. Úgy intézi a fiúkat, mintha belőle lennének. Teljes gőzzel, tiszta szívvel.
Meg életmódot is váltott, nagy elszántsággal csinálja azt is.
Nem mellesleg elvisel engem. Szerintem ez most a legnehezebb.

Na, ezekről a dolgokról érdemes beszélni. A többi meg majd rendeződik.

Belami megmondja

2014 június 17. | Szerző: ETAMA

A gyerekek őszinték. Belami meg úgy is maradt: ami a szívén, az a száján.

Egy-egy beszólás letéríthet, avagy rajta tarthat utakon.

Pár hónapja nem a legjobb periódusomban azt találata mondani a házassággal kapcsolatosan: -Nem túl vidám kilátás az embernek, mikor majd az öregedő felesége nyűglődik rajta.
-Kösz kisfiam a célzást -gondoltam akkor, de elgondolkodtatott a dolog. Mindenesetre többször az orra alá dörgöltem ezt a beszólást, úgyhogy a végén ő kapitulált. 😉

Az viszont nemrég történt, hogy arról beszélgettünk, hogy milyen az új (a vadi új), szigorúan csak barát nő. Szóval (még) nem barátnő.
Mondom neki vicceskedve: -Biztos nem olyan, mint én. Bár többnyire a fiúk az anyjukhoz hasonlót választanak, de kizárt, hogy te egy ilyen nagyhatalmú, mániás nőt választasz.
Mire Belami: -Eddig egyik sem volt olyan, mint te, de ő határozottan emlékeztet rád. Lehet, hogy azért megy most minden olyan jól. Nem tapad, nem ragad, önálló, szórakoztató, repül vele az idő. És nem vékony.
-Muhahaha! -ez én volnék gondolatban. 😉

Pár napja is nyávogtam neki: -Jaj, remélem, hogy legalább unokáim lesznek!
Mire Belami halálosan komolyan azt mondta: -Nekem öt gyerekem lesz.
Erre én: -Nagyon kell tepernem a feleségednél, hogy folyton az unokáim körül lebzselhessek.
-Jófej feleségem lesz, úgyhogy nem lesz semmi gond.

Remélem. 😉

Rap, vers, alkotás

2014 május 24. | Szerző: ETAMA

Múlt héten az egyik reggel már az íróasztalnál találta Belamit, láthatóan nagyon belemerült valamibe. Lábujjhegyen behúztam rá az ajtót, had tanuljon. Szinte egész délelőtt el volt foglalva, én meg olvadoztam, hogy milyen sokat tanul.
Később, mikor felmerült a szobájából, elégedetten sóhajtott: -Na, készen is vagyok.
Mire én naivan: -Már végeztél is a tanulással?
Belami értetlenkedve: -Milyen tanulással?! Egy szót sem tanultam. Írtam egy rap szöveget. Csinálok alá zenét, és felteszem a csoportba, most ezzel szórakozunk.
-Mi vaan?!?!

Később megmutatta a szöveget, nagyon ott van. Ma meg megkaptam zenével, és magam is meglepődtem, hogy milyen jó hangzású hangja van Belaminak. Nekem tetszik. 😉
Úúúgy megmutatnám, de nem lenne korrekt a gyerekkel szemben.

Erről eszembe jutott, hogy Belami alsósként verset is írt, el is raktam egyet belőle, egy kutyáról írt valami melankolikusat. Holnap elő is keresem az “emlék bőröndből”. 😉

Rövid éjszaka, hosszú nap: még bírom

2014 február 27. | Szerző: ETAMA

A tegnap este jó hosszúra sikeredett, tulajdonképpen átnyúlt a mai napba, olyan sokáig dumáltunk Belamival.

Ő elég későn érkezett, mi már túl is voltunk a vacsorán, épp leültünk egy új részt megnézni a mostani kedvenc sorozatunkból, valami olyasmi címe van, hogy “True Detective”. Imádom, pedig olyan sötét a hangulata, de mégis… Jók a színészek, elhiszem nekik, amit játszanak, és érdekes emberi mélységek vannak ábrázolva, zabálom.
Én nem tudom hányadik résznél járunk már, de tegnap volt benne egy olyan szexjelenet, hogy… hűha, pedig nem nagyon szeretem az ilyesmit tévében nézni. Amúgy inkább gyilkosságos, nyomozásos a téma.
Aztán a Da Vinci démonait is nézzük olykor, na ezért annyira nem vagyok oda. Pedig jól meg van csinálva, de én nem szeretem azt a kort, kiráz a hideg, mikor kerékbetörést és hasonlóakat mutatnak. 🙁

Jól elkanyarodtam.
Szóval beültem Belamihoz kicsit hátat simizni, és jól ott is ragadtam. Megbeszéltük Gésácska legfrissebb szerelmi ténykedéseit (már nem járnak Belamival, de mindent elmond neki, a legfőbb bizalmasa lett a fiam), majd az egyetemről mesélt. Nagyon szeretem hallgatni, olyan érdekes.
Beszélt a biológiai tanszékről, ahol nagyon vidám tanár csapat van. A múltkor úgy mentek gyakorlatra, hogy egy véres ing volt a terem közepén, és ők “helyszíneltek”. Ki kellett a DNS-t nyerniük, annyit mondtak, hogy kettő emberé van rajta. Össze kellett vetni az “áldozatéval”, majd meg kellett keresni az “elkövetőt” a sok minta közül. Részletesen elmondta nekem, hogy hogyan kell a laborban ezt csinálni, akkor értettem is, de már nem tudnám visszamondani.
Közben az ölében volt Cicuri, aki egy nagyobb kabala macska, és Belami úgy bánik vele, mintha élne. Tök vicces, ahogyan szeretgeti, meg vele alszik, annyira nem áll össze az ő komolyságával. Ilyenkor érzem, hogy számomra soha nem lesz felnőtt, én mindig látni fogom benne a gyereket, és nekem a “kicsi babám” marad.
Közben Kismacsó elaludt, Édesszívem is lefeküdt, úgyhogy ideje volt nekünk is aludni térni.
Reggel együtt sétáltunk ki az állomásra, én indultam hamarabb, úgyhogy puszikat kaptam indulás előtt, és integetett nekem. Ritkán van ilyen -inkább fordítva szokott lenni-, úgyhogy nagyon élveztem. 😉

Azt hiszem a mai szettet szeretem a legjobban a héten. Ez az extrán hosszú pulcsi volt már rajtam, de reggel egy övet dobtam fel hozzá, és ettől nagyon elegáns lett az egész. Azt hiszem előszedem az összes övemet, mert nagyon meg tud dobni egy-egy ruhát.

Az inspiráció http://anaswardrobe.blogspot.hu/-ról jön sok esetben, nagyon szeretem ezt a blogot. Néhány hete találtam rá Pipacsnál -na már megint ;-)-, és pár nap alatt az elejétől a végéig elolvastam és megnéztem nála mindent, úgyhogy azóta szinte minden nap mutogatom én is a ruháimat.
Már előtte is csináltam ilyesmit, de most fokozottabban. Persze ehhez az is kellett, hogy 3-4-en jelezzétek, hogy tetszik, mert ettől vérszemet kaptam. Nyilván előbb-utóbb nem lesz minden napra újdonság, de mindig van valami mondanivalóm egyébként is.

Mostanában néha visszaolvasok magamnál. Ezt régen soha nem tettem, valahogy nem éreztem rá késztetést, de mióta ennyi kép van: tisztára képeskönyv, azt meg nagyon szeretem. 🙂 Még akkor is, ha mindig lemarad a fejem (fejünk), de ez -ugye- direkt van. 😉