Libikóka

2014 július 29. | Szerző: ETAMA

Nagyon rossz volt a hétvégém, és egy ideje nem érzem magam túl jól.

Én már azt hittem, hogy végleg elbúcsúztam ettől az érzelmi libikókától, mikor egyik nap fakó minden szín, és szétfeszít belülről ugyanez a szürkeség, aztán hirtelen kivilágosodik, de vakítón, fájón. Aztán kezdődik minden elölről…

Valószínűleg fáradt vagyok, de nem úgy, amit alvással lehet orvosolni. Ettől még rengeteget alszok, vagy inkább aludnék, de ez jobbára kivonulás, menekülés, nem más.

Frusztrál, hogy rengeteg, amit egy hónapon belül tudni kellene a vizsgára. Nyomaszt ennek az egésznek az anyagi vonzata, és az is, hogy mihez is kezdek én ezzel az egésszel, tudok e egyáltalán bármit is kezdeni majd vele.

Aztán nincs megbeszélve a gyermekkérdés sem. Agyon van hallgatva, le van söpörve az asztalról.

És akkor még szót sem ejtettem a hétköznapi kérdésekről, történésekről, amik néha kifordítják az embert önmagából.

Csak kapkodom a fejemet, próbálok felzárkózni, követni, normálisan élni, viselkedni. (Mi a normális amúgy?!)
És ez most nehezemre esik, nem megy könnyen. Nagyon nem. 🙁

Hát ez van most.