A depresszió természete, meg amiről beszélni érdemes

2014 augusztus 22. | Szerző: ETAMA

Kicsivel több, mint egy hete volt egy olyan pont, amikor azt éreztem, hogy azon a késő délutáni órán én bizony leülök, sőt lefekszek a földre az Euronicsba, és sírni fogok, sőt ordítani, hogy ELÉÉÉG, elfáradtam. Végül csak pofákat vágtam, és szenvedtem, de a férjem kiakadt.
Aztán olyan még a héten is volt, hogy az egyik percben még tök jól voltam, és vidáman dolgoztam, aztán a következő percben elöntötte a gyomromat valami keserű fájdalom, és szinte csak fulladoztam tőle.
Na jó, másnap megjött a havi jaj, de akkor is. Nincs ez így jól.
Tudom én mi ez, nagyon is, csak valahogy nem akarom elhinni, hogy velem ez megint megtörténhet. NEM AKAROK DEPRESSZIÓS LENNI.
Amikor az emberrel minden rendben, és kerek a világ, akkor el sem hiszi, hogy más ezt nem így látja, nem így éli meg. Azért tudom, mert már én sem értettem, hogy miként lehet szinte ok nélkül ennyire mélyre csúszni. Most megint értem. Sajnos.

De! Jobb most az új ciklus beköszöntével, és a magnéziumnak köszönhetően. Lám-lám már megszólalni is volt kedvem. 😉 Fog ez menni. 🙂

Amúgy jól vagyunk.
Belami egy hónapig töltötte a gyakorlatát a helyi kórházban. Reggel hatra ment, délután kettőig nyomta a melót. Volt műtőben, megtanították vért venni, injekciózni. Imádták a betegek, az ápolónők ugyancsak. Jól érezte magát, úgy tűnik szeretni fogja a kórházi világot.
Végtelenül büszke vagyok rá, legszívesebben kitábláznám magamra, hogy én Belami édesanyja vagyok. Erről érdemes beszélni. 😉

Aztán mindjárt itt van Kismacsó.
Emlékeztek rá, hogy több, mint egy éve kirakták az utánpótlásból, és az mekkora törés volt neki?
A focit folytatta ugyan egy osztállyal lejjebb, de a tűz kezdett benne kialudni, így májusban rábeszéltem, hogy hagyja abba a focit.
Aztán Erdélyben gólkirály lett, de az itthoni köztudatban az élt, hogy szeptembertől kosarazni fog, vagy valami ilyesmi.
Majd elkezdődött a nyári szünet, és hogy mozogjon, esténként jött velünk a pályára, és míg én futottam, addig ők Édesszívemmel fociztak. Néha jött Belami is, idilli esték voltak.
Szóval az történt, hogy Kismacsónak elkezdett hiányozni a foci, úgyhogy úgy döntött, hogy megy vissza a csapatba, nem hagyja veszni azt, amit óvodás kora óta csinál.
Ésss, bő egy hete megkerestek bennünket, hogy kellene NB 1-be egy másik városba, fizetnék az útiköltséget, meg ilyenek. Nem is volt kérdés számára, hogy megy. 😉
Ma vitte a férjem az első edzésre az új csapatába, mert vasárnap már pályára áll.
Úgy, de úgy izgult az én macsó fiam. Rágta a szája szélét, véletlen sem tudott nem ingerülten válaszolni, szóval megértem ezt is, hogy végre valami érdekli.
A férjem szerint mindent beleadott az edzésen, és nagyon jó volt. A végére elfáradt, de sikerült megmutatnia magát, hogy mire lett “dresszírozva” 4 éves kora óta. Szörnyen büszke vagyok rá.

A férjem. Egy csoda. Úgy intézi a fiúkat, mintha belőle lennének. Teljes gőzzel, tiszta szívvel.
Meg életmódot is váltott, nagy elszántsággal csinálja azt is.
Nem mellesleg elvisel engem. Szerintem ez most a legnehezebb.

Na, ezekről a dolgokról érdemes beszélni. A többi meg majd rendeződik.

Esküvőre megyünk

2014 július 18. | Szerző: ETAMA

Fárasztó, kimerítő ez a hét. Talán az időjárás, talán én, de valami nem oké, az biztos. 🙁
Egyszer jutottam el futni, a tanulással nem haladok (nem megy a fejembe semmi), és aludnék 0-24-ig folyamatosan. Ja, és két hét étvágytalanság után harmadik napja az ajtó kilincsét is megenném legszívesebben, szóval kőőő gááz minden. 🙁

Mára is be volt tervezve, hogy kitakarítok délután, mert holnap esküvőre megyünk, úgyhogy vasárnap nem hinném, hogy kedvem lenne hozzá. Erre hazaértem, ettem, utána aludtam két órát.
Annyira tudtam rászorítani magam, hogy előbányásszak valami ruhát, meg kiegészítőket. Valószínűleg ez lesz, képtelen vagyok most ezzel gyötörni magam, pedig máskor hogy élvezem.

Őszintén szólva egyáltalán nem tetszik, amit látok, de sokkal jobb ötletem meg nincs.

Remélem nem depresszióba mászok épp, mert egyéb sem hiányozna még. 🙁