Na jó, akkor először a legfontosabb: két babát hoztunk ma haza, és egyet lefagyasztottak az intézetben.
A fagyasztáson nagyon meglepődtem, mert évek óta nem volt, még 13 sejtnél sem. Szóval vagy a vitaminok voltak ennyire jók, vagy az az eddig még nem kapott injekció, nem tudom.
Mindenesetre abszolút nem számítottunk rá, de valami hihetetlen mód felszabadító érzés, nem is gondoltam volna, hogy ennyire. (Ezen majd még elmélkedek egy sort valamikor.)
Szóval fura egy nap volt a mai, azt kell mondanom.
Kezdődött azzal, hogy reggel az autónk szélvédőjét úgy összefosta egy madár, hogy a férjem alig tudta letakarítani.
Aztán az intézetben derült ki, hogy nem fogadja el a kártyánkat a rendszer, úgyhogy izgalmas óra következett, mert módosítani kellett a készpénz felvét limitjét, de úgy, hogy én a Kaáliban ültem, a férjem meg az én nevemen lévő kártyával rohangált a bankba, még szerencse, hogy társtulajdonos rajta, különben elvették volna tőle, és a végén mehettem volna a dutyiba érte. (Na jó, azért ez túlzás, de el lehet képzelni azt az idegállapotot: ő próbál intézkedni más kártyájával, én meg ülök a recepciónál, mert addig nincs beültetés, míg nincs suska. Gáááz!)
Végül sikerült hozzájutnunk a pénzünkhöz, bejutottunk a műtőbe, cukormáz, nevetés (a férjem majdnem beesett az öltöző ajtaján, mikor nekidőlt, hogy cipővédőt húzzon a cipőjére), végre bent a két baba, az orvos fordította felénk a monitort, erre az asszisztensnő elnyomott valamit a gépen, úgyhogy jól nem láttunk semmit.
Szerencsére nyomtatást előbb nyomott, úgyhogy kép végül lett, de ez már tényleg semmiség.
Az eseményre ezt az ékszert tartottam helyénvalónak:
Ugye milyen szép? Marcsytól kaptam, és nagyon szeretem. Jade kövek, amik most pont nekem való hatásokkal bírnak. 😉 Köszönöm Marcsy! 🙂
A lényeg, hogy itt vannak velünk, és én most épp kismama vagyok. Az lenne az igazi, ha ez így is maradna úgy 37-38 hétig.
Amúgy nagyon jó most a kedvem (biztos a sok viszontagság után 🙂 ), pedig még a javasolt pálesz sincs is bent, inkább fehérjeturmixot ittam. Úgyhogy most örülök a jelennek. (A jövőn még nem gondolkozok…1-2 napig. 😉 )
Fura nap
2015 március 23. | Szerző: ETAMA

Oldal ajánlása emailben
X