Gyáva nyúl vagyok

2015 március 31. | Szerző:

Tegnap délutánra elmúlt minden bajom, úgyhogy el is határoztam, hogy holnap (azaz ma) nem tesztelek. Ettől meg olyan jól aludtam éjszaka, hogy reggel alig bírtam felkelni, pedig 8-ra időpontom volt a melegollós hajvágásra.
(Azt álmodtam, hogy egy csomó mászó kisbaba, meg kiscica volt a mamám udvarán, és nekem kellett összeszedni őket. A babákat egy kisbusz üléseibe kellett bekötni, a cicákat meg Kismacsóra bíztam. 🙂 )

Semleges kedvvel mentem az új fodrászhoz, de a hölgy teljesen leszívta az energiámat. Annyit beszélt, hogy ilyet még nem láttam, ráadásul az első 30 perc után olyanokat mesélt el magáról, amit én még a legjobb barátnőmmel sem biztos, hogy megosztanék.
Azért beszélt az ollóról is (Jaguár, a legjobb), szerinte nagyon jó, a vendégei arról számolnak be, hogy a hajuk gyorsabban nő, nem gubancolódik. Ráadásul kevésbé szárad és törik a vége, mert az olló forró éle lezárja a hajvégeket.
Én még most nem látok semmi extrát, gondolom majd észreveszem, ha gyorsabban nő, nem törik.

Na, innen még a bankba is bementem, de ott gyorsan végeztem. Aztán a DM-ben szemeztem a terhességi tesztekkel, végül nagy sóhajjal hagytam az egészet a francba.
Elég sz.r hangulatban bandukoltam hazafelé, persze a derekam is fájdogál megint.

Végül hoztam egy döntést.
Nem tesztelek holnap sem, és utána nap sem. Sőt, csütörtökön vérvételre sem megyek. Ha szombatig nem jön meg, akkor szombat reggel a férjemmel csinálunk egy tesztet, az már a 31. ciklusnap lesz (ma a 27 még csak). Ha negatív, akkor lesz 3 napunk feldolgozni, újratervezni. Ha pozitív, akkor kedden telefonálok a Kaáliba. Hát ennyi.
No, azóta sokkal jobb a hangulatom, és aludni is jót fogok az éjjel, asszem’. (Természetesen a változtatás joga megillet. 😉 )

Fodrász után

2014 július 12. | Szerző:

Nah, ez is megvan. Egy év után végre összenőtt a hajam oldalt és hátul.
Tavaly áprilisban teljesen levágattam, oldalt gyakorlatilag úgy egy centis volt. Nagyon tetszett mindenkinek, egy darabig nekem is. Valami ilyesmi:

Tikipeter_Ginnifer_Goodwin_Savage_Beauty_Gala_00-1

A végén már untam a zselézést, meg sokkal gyakrabban kellett volna fodrászhoz is járni, hogy rendesen álljon mindig. Ezért elkezdtem visszanöveszteni. Az elmúlt időkig valahogy így állt:

images (1)

Most pedig:

20140711_171558

20140711_171640

És hátul is:

20140711_171503

Nekem ez a frizura úgy tetszik! Olyan pikáns, nőies, szeretem a bubit. Mondjuk lehet, hogy a fejem mérete és az arcformám miatt nem a legjobb választás, de akkor is. Most pont ilyet akartam.
Megjegyzem, olyan soha nem volt még, hogy elől is hosszú, mert régebben ehhez a formához volt frufrum, amitől egy idő után Willy Wonkának éreztem magam. Tulajdonképpen tavaly ezért vágattam rövidre. Most meg megint ugyanolyan frufru nélkül. Változatosan szép az élet. Nem? 😉

Címkék: , ,

Nézettség

  • Blog nézettsége: 127347

Archívum

Legutóbbi hozzászólások

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!