2010.07.15.

2010 július 15. | Szerző:

Ebben a nyomorult irodában csak úgy lehet megmaradni, hogy vizes törölköző van a nyakamban, a hátamat meg a venti simogatja.


Ennek tükrében el lehet képzelni a munkához való viszonyomat. Ma zéró volt a munkavégzésem.


Ebédszünet tájékán nyakamba vettem a “várost” (a koszfészek találóbb lenne, de ne legyek szemét a munkaadómmal), hogy elköltsem a férjemtől kapott szülinapi pénzt. Magas talpú vagy sarkú extra nőies szandit akarok, esetleg táskát hozzá -itt most nyelvnyújtás jön annak, aki felszisszen az újabb táska hallatán-, de persze semmit nem találtam.


A férjem szerint tök király vagyok, hogy folyton csak járok a dolgok után, de nem veszek semmit. Kilátásba helyezte, hogyha nem költöm el a pénzt záros határidőn belül, akkor visszaveszi azt. Ezért aztán most azt szeretném, ha elmehetnék a másik Deichman-ba (így írják?!), hogy ott is megnézhessem azt, amit az egyikben már kétszer láttam. A férjem azt mondta, hogy ő azt nem bírná ki, de amíg elmegy a gyerekért és visszaér, addig letesz nézelődni. Kértem, hogy jó lassan jöjjenek. 🙂  

Címkék:

Nézettség

  • Blog nézettsége: 127347

Archívum

Legutóbbi hozzászólások

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!