Még tegnap délután talált a férjem egy olyan alkalmazást a telefonomra, ami erre az első 5 kilóméteres tervre épül, azaz zenehallgatás közben bemondja, hogy fuss, avagy sétálj.
Először nem örültem, mert minden, ami eltér a tervemtől, az idegenkedést vált ki belőlem, a férjem úgy szokta mondani: “Jaj, ne legyél már olyan, mint nagyanyám!”.
Aztán elmentünk a névnapomra ajándékot venni.
A férjem a polár órákat nézegette, de mondtam neki, hogy minek, hiszen itt az (általam akkor még utált) alkalmazás, a pulzusomat meg még hagyjuk már, hiszen most kezdtem el futni. Ráér.
Meg amúgy is, egy normális napszemüvegért ácsingózok már ezer éve.
Ugyanis. Van legalább hét napszemüvegem, de egyik sem az igazi. Tudom mi a jó, mert a férjem autós napszemüvege polarizált lencséjű, és mindig felveszem, ha neki nem kell. Olyan komfortos a látás benne. Akartam egy olyat, persze nőit.
Ráadásul találtam egy helyet, ahol kifutott modellek voltak jóval olcsóbban, és volt közöttük olyan, ami nekem tetszett. Engem ugyanis kicsit sem érdekel, hogy trendi valami, vagy nem, sokkal inkább, hogy jól álljon, és jó áron. 😉
Szegény Édesszívem! Végigasszisztálta, hogy kb. harminc napszemcsit felpróbálok, majd szűkítettem a kört tízre, majd háromra, majd kettőre. Kb. a háromnál adta fel, mondta, hogy ő akkor most körbenéz az üzletben, mert az a három mind jó, döntsem el, hogy melyiket akarom. Nem volt könnyű… Még fél óra tűnődés, majd őt választottam:
Szépen a szememre simul, kényelmes, jól látok benne, és a fejemen is megáll, mert utálom a hét másik közül is azt, ami leesik a kobakomról, ha feltolom, mint egy hajpántot.
Végre hazaértünk, átöltöztünk sportosba, még Kismacsót is rávettük, hogy jöjjön velünk a pályára. Úgy volt, hogy én futok, ők meg passzolgatnak kicsit labdával.
Belami társadalmi életet élt, szóval ő nem volt itthon.
Már épp az ajtóban álltunk, mikor Anyu hívott, hogy azonnal menjünk el a mostohatesómért, mert kint van náluk a Rendőrség, és el kell onnan hozni őt, meg a két gyerekét, mert a férje teljesen megkattant.
Ok. Kismacsót itthon hagytuk, mi meg mentünk szociális munkát végezni a családban, remek.
Szerencsére a rendőrök megvártak bennünket, így nem kellett huzakodni senkivel, csak elszállítottuk őket Anyuékhoz.
A mostohatesóm egész úton azt hajtogatta, hogy jó ember a férje, csak beteg. Kár, hogy egyszer sem jutott eszébe, hogy a gyerekei mit élnek át egy-egy ilyen “bekattanásnál”.
Amúgy halál biztos voltam benne, hogy már másnap hazamegy majd, sajnos ez a tapasztalat, melyet a munkám során szereztem. Úgy is lett amúgy.
Arra azért felhívtam a figyelmét, hogy alapból a Rendőrségnek értesítenie kell a Gyermekjóléti Szolgálatot, ha kiskorú is jelen volt egy ilyen ügyben, szóval számítson rá. (Mondjuk ennek ellenkezőjéről is van tapasztalatom.)
Külön posztot érdemelne amúgy a bántalmazottak lelkivilága, mert hihetetlen, hogy mit képesek elviselni egyes emberek.
Már teljesen letettem a futásról, mikor eszembe jutott, hogy kitetethetném magam útközben a férjemmel, és onnan futhatnék hazáig. Úgy is lett.
És az alkalmazás! Egyszerűen imádom. Nem kell órát nézni, és azon tűnődni, hogy hányadik körnél is tartok. Csak követni kell az utasítást, és közben hallgatni a zenét. Annyira jóóó! 🙂
Futás 2
2014 június 15. | Szerző: ETAMA
Még tegnap délután talált a férjem egy olyan alkalmazást a telefonomra, ami erre az első 5 kilóméteres tervre épül, azaz zenehallgatás közben bemondja, hogy fuss, avagy sétálj.
Először nem örültem, mert minden, ami eltér a tervemtől, az idegenkedést vált ki belőlem, a férjem úgy szokta mondani: “Jaj, ne legyél már olyan, mint nagyanyám!”.
Aztán elmentünk a névnapomra ajándékot venni.
A férjem a polár órákat nézegette, de mondtam neki, hogy minek, hiszen itt az (általam akkor még utált) alkalmazás, a pulzusomat meg még hagyjuk már, hiszen most kezdtem el futni. Ráér.
Meg amúgy is, egy normális napszemüvegért ácsingózok már ezer éve.
Ugyanis. Van legalább hét napszemüvegem, de egyik sem az igazi. Tudom mi a jó, mert a férjem autós napszemüvege polarizált lencséjű, és mindig felveszem, ha neki nem kell. Olyan komfortos a látás benne. Akartam egy olyat, persze nőit.
Ráadásul találtam egy helyet, ahol kifutott modellek voltak jóval olcsóbban, és volt közöttük olyan, ami nekem tetszett. Engem ugyanis kicsit sem érdekel, hogy trendi valami, vagy nem, sokkal inkább, hogy jól álljon, és jó áron. 😉
Szegény Édesszívem! Végigasszisztálta, hogy kb. harminc napszemcsit felpróbálok, majd szűkítettem a kört tízre, majd háromra, majd kettőre. Kb. a háromnál adta fel, mondta, hogy ő akkor most körbenéz az üzletben, mert az a három mind jó, döntsem el, hogy melyiket akarom. Nem volt könnyű… Még fél óra tűnődés, majd őt választottam:
Szépen a szememre simul, kényelmes, jól látok benne, és a fejemen is megáll, mert utálom a hét másik közül is azt, ami leesik a kobakomról, ha feltolom, mint egy hajpántot.
Végre hazaértünk, átöltöztünk sportosba, még Kismacsót is rávettük, hogy jöjjön velünk a pályára. Úgy volt, hogy én futok, ők meg passzolgatnak kicsit labdával.
Belami társadalmi életet élt, szóval ő nem volt itthon.
Már épp az ajtóban álltunk, mikor Anyu hívott, hogy azonnal menjünk el a mostohatesómért, mert kint van náluk a Rendőrség, és el kell onnan hozni őt, meg a két gyerekét, mert a férje teljesen megkattant.
Ok. Kismacsót itthon hagytuk, mi meg mentünk szociális munkát végezni a családban, remek.
Szerencsére a rendőrök megvártak bennünket, így nem kellett huzakodni senkivel, csak elszállítottuk őket Anyuékhoz.
A mostohatesóm egész úton azt hajtogatta, hogy jó ember a férje, csak beteg. Kár, hogy egyszer sem jutott eszébe, hogy a gyerekei mit élnek át egy-egy ilyen “bekattanásnál”.
Amúgy halál biztos voltam benne, hogy már másnap hazamegy majd, sajnos ez a tapasztalat, melyet a munkám során szereztem. Úgy is lett amúgy.
Arra azért felhívtam a figyelmét, hogy alapból a Rendőrségnek értesítenie kell a Gyermekjóléti Szolgálatot, ha kiskorú is jelen volt egy ilyen ügyben, szóval számítson rá. (Mondjuk ennek ellenkezőjéről is van tapasztalatom.)
Külön posztot érdemelne amúgy a bántalmazottak lelkivilága, mert hihetetlen, hogy mit képesek elviselni egyes emberek.
Már teljesen letettem a futásról, mikor eszembe jutott, hogy kitetethetném magam útközben a férjemmel, és onnan futhatnék hazáig. Úgy is lett.
És az alkalmazás! Egyszerűen imádom. Nem kell órát nézni, és azon tűnődni, hogy hányadik körnél is tartok. Csak követni kell az utasítást, és közben hallgatni a zenét. Annyira jóóó! 🙂
Oldal ajánlása emailben
X