Tegnap este elkezdtem újra futni. Ez volt a fent. Marha jólesett.
Mivel hónapok óta nem mozogtam rendszeresen, futni meg még régebben nem futottam, így úgy döntöttem, hogy újra kell építeni az egészet, mert különben magamra próbálom erőltetni, hogy mindjárt 30 percet fussak egyben, mint rég, utána meg nem megyek többet.
Szóval előkerestem ezt az “első öt kilóméterem” edzéstervet, és belefogtam. 🙂 Amúgy ez volt az egyik tervem. 😉
Jaj, annyira jó volt! Sikerült a város közepén, majdnem egyedül lenni egy hatalmas füves pályán, este fél kilenc magasságában. Élveztem, na!
A férjem biciklizett addig egy nagyot a városban, aztán a pálya szélén várt, és együtt mentünk haza. Én gyalog voltam, és azzal szórakoztam, hogy toltam a biciklivel együtt őt, és jó sokára vettem észre, hogy a féken van a lába. Olyan jót nevettünk, tele volt a vérem endorfinnal a futástól, a végén alig bírtam elaludni éjfél körül.
Ma meg…
Azt éreztem a munkahelyen, hogy fel kellene állni, és hazajönni. Onnan örökre.
Augusztus elsején lesz 8!!! éve, hogy ott vagyok. Sok, rengeteg. Szociális munkát egy helyen nem szabadna ennyi ideig csinálni. Törvénybe kellene iktatni, hogy az ilyen nehezen mozduló, lusta disznónak, mint én, ne legyen más lehetősége, mint a változtatás.
Pedig, ezt már megbeszéltem magammal, hogy most más a prioritás, ezért nyugodni kell.
Bizony! A leendő, új szakmám.
Csak! Annyi energiát leszív egy átlag nap a munkahelyen, hogy sokszor nincs kedvem ahhoz sem, ami pedig annyira érdekel.
Jellemző.
Talán kedden volt, hogy valami megbeszélésen voltunk, és én nem számítottam rá, hogy 120 percnél is tovább leszünk ott, úgyhogy már a 60. perc után csúszkáltam a széken fel, meg le, és úgy éreztem, hogy lábrázós sikítógörcsöt kapok, ha még egy percekig tartó körmondatot kell végighallgatnom a nagy semmiről. Nem megy, nem bírom.
Erre kiszúrtam a kolléganőm vállán egy hatalmas komedót (nah jóvan’ egy mitesszert), és azon kezdtem morfondírozni, hogy én azt hogy kitisztítanám, ha lenne két steril kendőm, meg fertőtlenítőm épp. Óh yes! Ez már… a vég?
Közben nem álmodozok arról, hogy én az új szakmámmal bármit is tudnék kezdeni nagy hirtelenjében, mert belelóg a bilibe a kezem mindjárt, és fel is ébredhetek akár. Ez nem túl jó érzés, de akkor sem bánom, hogy elkezdtem. Hátha mégis jön majd valami…, elvégre soha nem tudhatja az ember…
Baba téma? Ezt most inkább hagyjuk. Majd visszatérek rá máskor.:-(
Jah, és megint bíróság, mert az exem természetesen fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen Belami tartásával kapcsolatosan. Annyira végtelenül unom már. 🙁
Úgysem nyeri meg másodfokon sem, de akkor is elegem van belőle, meg a smucigságából.
Én a helyében összetenném a két kezem, és a seggemen pörögnék örömömben, hogy a kölyköm orvosira jár, és szépen halad, és nekem ezért alig kellett tennem bármit is, nem a bíróságra rohangásznék, hogy szaros pár ezer forinttal kevesebbet fizessek. Váááh! Ez a lent.
Jöhetne megint egy fent. Hosszan, nagyon hosszan. 😉
Olaszos vacsorához (nekem holnapi ebéd) készülődve. A lényeg a sok zöld oregánó. A konyhában nevelgetem cserépben, az erkélyt nem bírja. Nagyon finom lett a bolognai spagetti vele.
Hogy ez hogy jön a fentiekhez? Sehogy. Csak úgy eszembe jutott a végére. Meg mert lefényképeztem. 😉
Hullámvasút
2014 június 12. | Szerző: ETAMA
Hullámvasút van, az van.
Tegnap este elkezdtem újra futni. Ez volt a fent. Marha jólesett.
Mivel hónapok óta nem mozogtam rendszeresen, futni meg még régebben nem futottam, így úgy döntöttem, hogy újra kell építeni az egészet, mert különben magamra próbálom erőltetni, hogy mindjárt 30 percet fussak egyben, mint rég, utána meg nem megyek többet.
Szóval előkerestem ezt az “első öt kilóméterem” edzéstervet, és belefogtam. 🙂 Amúgy ez volt az egyik tervem. 😉
Jaj, annyira jó volt! Sikerült a város közepén, majdnem egyedül lenni egy hatalmas füves pályán, este fél kilenc magasságában. Élveztem, na!
A férjem biciklizett addig egy nagyot a városban, aztán a pálya szélén várt, és együtt mentünk haza. Én gyalog voltam, és azzal szórakoztam, hogy toltam a biciklivel együtt őt, és jó sokára vettem észre, hogy a féken van a lába. Olyan jót nevettünk, tele volt a vérem endorfinnal a futástól, a végén alig bírtam elaludni éjfél körül.
Ma meg…
Azt éreztem a munkahelyen, hogy fel kellene állni, és hazajönni. Onnan örökre.
Augusztus elsején lesz 8!!! éve, hogy ott vagyok. Sok, rengeteg. Szociális munkát egy helyen nem szabadna ennyi ideig csinálni. Törvénybe kellene iktatni, hogy az ilyen nehezen mozduló, lusta disznónak, mint én, ne legyen más lehetősége, mint a változtatás.
Pedig, ezt már megbeszéltem magammal, hogy most más a prioritás, ezért nyugodni kell.
Bizony! A leendő, új szakmám.
Csak! Annyi energiát leszív egy átlag nap a munkahelyen, hogy sokszor nincs kedvem ahhoz sem, ami pedig annyira érdekel.
Jellemző.
Talán kedden volt, hogy valami megbeszélésen voltunk, és én nem számítottam rá, hogy 120 percnél is tovább leszünk ott, úgyhogy már a 60. perc után csúszkáltam a széken fel, meg le, és úgy éreztem, hogy lábrázós sikítógörcsöt kapok, ha még egy percekig tartó körmondatot kell végighallgatnom a nagy semmiről. Nem megy, nem bírom.
Erre kiszúrtam a kolléganőm vállán egy hatalmas komedót (nah jóvan’ egy mitesszert), és azon kezdtem morfondírozni, hogy én azt hogy kitisztítanám, ha lenne két steril kendőm, meg fertőtlenítőm épp. Óh yes! Ez már… a vég?
Közben nem álmodozok arról, hogy én az új szakmámmal bármit is tudnék kezdeni nagy hirtelenjében, mert belelóg a bilibe a kezem mindjárt, és fel is ébredhetek akár. Ez nem túl jó érzés, de akkor sem bánom, hogy elkezdtem. Hátha mégis jön majd valami…, elvégre soha nem tudhatja az ember…
Baba téma? Ezt most inkább hagyjuk. Majd visszatérek rá máskor.:-(
Jah, és megint bíróság, mert az exem természetesen fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen Belami tartásával kapcsolatosan. Annyira végtelenül unom már. 🙁
Úgysem nyeri meg másodfokon sem, de akkor is elegem van belőle, meg a smucigságából.
Én a helyében összetenném a két kezem, és a seggemen pörögnék örömömben, hogy a kölyköm orvosira jár, és szépen halad, és nekem ezért alig kellett tennem bármit is, nem a bíróságra rohangásznék, hogy szaros pár ezer forinttal kevesebbet fizessek. Váááh! Ez a lent.
Jöhetne megint egy fent. Hosszan, nagyon hosszan. 😉
Olaszos vacsorához (nekem holnapi ebéd) készülődve. A lényeg a sok zöld oregánó. A konyhában nevelgetem cserépben, az erkélyt nem bírja. Nagyon finom lett a bolognai spagetti vele.
Hogy ez hogy jön a fentiekhez? Sehogy. Csak úgy eszembe jutott a végére. Meg mert lefényképeztem. 😉
Oldal ajánlása emailben
X