2010.03.11.

2010 március 11. | Szerző: ETAMA

 El szeretném végre rakni a kabátomat, meg a csizmámat. Unom őket. A piros kis bőrdzsekimet akarom mááár! Mikor lesz már tavasz úgy igazából?!

Tegnap megfőztem az első húslevesemet. Ez azért nagy cikk így majd 35 évesen, mert gyermekkorom óta gyűlölöm még a szag..-bocs- illatát is.

De hát ott maradt az a kis csontos rész a csirkéből, a férj meg jól megmondta: -Asszony, ebből levest kell főzni!-én meg nézek rá hitetlenkedve, hogy ezt most miért nekem mondja?! Hiába reménykedtem, tényleg komolyan NEKEM mondta. Ezen kedélyesen összevesztünk, de olyan jó olaszosan, ahogyan kell.

Magzataim is ellenem fordultak, mert levest akartak, férj mellett tették le a voksukat. -Kis szemetek! :-(-

Végül -itt sátáni vigyor jön- a férj feladta, bevágta a csontosat a fagyóba -jó lesz majd a kutyának- és elviharzott a kisebb gyerekkel edzeni. Én meg -mert győztem- felhívtam a barátosnőmet, aki perfekt húslevesben, hogy mondja már el. Elmondta.

Nagyobbik gyerek lezargatva a boltba leveszöldségért, aztán mehetett a kivitelezés. Tényleg olyan szag..-bocs- illata lett, mint amit utálok. Akkor nagy baj nem lehet. 🙂

Férj a gyerekkel megérkezett, nagyon boldog lett a váratlan engedelmességem láttán. (Hah, én is szeretem ám a békességet!) Az már csak hab a tortán, hogy ízlett is a leves Neki.

Gyermekeknek meg kilátásba lett helyezve, hogy a fejükre lesz öntve a rájuk eső rész, ha nem esznek. Csak a kicsi ijedt be. 🙂