2010.06.03.
2010 június 3. | Szerző: ETAMA
Tegnaphoz képest jobban vagyok, kitaláltam a túlélő technikámat. Van egy magam kreálta mondóka, melyet azonnal mantrázni kezdek, ha rossz irányba kanyarodnak a gondolataim. Így szól (nem ér kinevetni): “Dübb-dübb kicsi szív, fejlődik a kicsi A. Dübb-dübb kicsi szív, fejlődik a kicsi A. Dübb-dübb kicsi szív, fejlődik a kicsi A….”
Na, mindenestre ez már bevált egyszer, mármint a mantrázás, mert beültetés után így szólt a mondóka: “Barátságos a méhem, befogadó. Barátságos a méhem, befogadó…”
Azért ma még nagyon sokat mantráztam… Remélem napról napra jobb lesz.
2010.06.02.
2010 június 2. | Szerző: ETAMA
Hétfő óta vagyok kikattanva, szerintem sok már nekem a napsütés nélküli órák száma.
A múlt heti bmcés ultrahang még nem fogott be szívműködést és látni sem lehetett pulzálást. Ezért javasoltak egy újabb ultrahangot a héten. A dokim mondta, hogy ezt már itthon is csináltathatom, mert ő amúgy is szabira megy. Azt is mondta, hogyha a héten nem lesz szívhang, akkor elhalt terhességről van szó. Faca volt ezt így hallani.
A férjem intézett egy maszek ultrahangot, hiper-szuper masinával.
Ma voltunk. A nő 30 másodperc után közölte, hogy nincs élő embrió. Aztán tovább nézte, és meglátta -én is láttam és a férjem is- a pulzáló szívet. Hát b.ssza meg! Nem volt elégedett, mert a masina a hangot nem tudta befogni. Szerinte bradycard a szívműködés, ami megint csak nem jó, de szerintem nem tudta a szívműködést folyamatosan figyelemmel kísérni hang nélkül, ezért nem látta szabályosnak a pulzálást. Szerinte ez lehet halódó terhesség jele. Na, akkor a kicsikénk a nagy “halódásban” múlt hét óta megnőtt 2mm-re, és pulzál a szíve is a múltkori szikhólyaghoz képest.
Értem én, hogy az orvosok tárgyilagosak igyekszenek lenni, és nem akarnak hiú reményeket ébreszteni senkiben, de ez akkor sincs jól. Mert kinek jó az, hogy én egy újabb hetet idegeskedek végig úgy, hogy lehet csupán arról van szó: halálra el van számolva a terhességi hetem. Mert egy fagyasztott blasztocitánál honnan lehet tudni pontosan azt, hogy mikor éledt fel 100%-osan, mikor folytatódott az osztódás? Én úgy látom, hogy hétről hétre van fejlődés, és ÉL!
Jövő héten megint megyünk, bár egyre jobban azt érzem, hogy békén kellene hagyni Őt pár hétig. Mert ha maradni akar velünk, akkor úgyis marad, ha meg nem… azt is meg fogom tudni.
Kérünk szépen maradj velünk kicsi “A”! (Sír, sír, sír…)
2010.05.28.
2010 május 28. | Szerző: ETAMA
Kicsi “a” egyedül van, a petezsák 19 mm, szikhólyaggal. Szívműködést még nem érzékelt a gép, ezért jövő héten megyek még uh-ra, de már itthon.
Azért kicsi “a”, mert András vagy Anna lesz. 🙂
Jövök hamarosan, mert sok mesélnivalóm van.
2010.05.25.
2010 május 25. | Szerző: ETAMA
Étkezési szokásaim enyhén szólva furcsák. Mai agybajom: vegyes csalamádé kesudióval. Gyakorlatilag a boltban elkezdtem kiszaggatni a kesudiós zacskót, nem szégyeltem a körömreszelőmet elővenni ennek megsegítésére. A zacsek ettől széthasadt, a csemege egy része szétszóródott. Ami a táskámba hullt maradt az enyém, a többi az enyészeté lett. 🙁
Itthon a nagyobbik fiam szemöldökfelvonva figyelte ténykedésemet, mialatt egy tányérra került a savanyúság a magvakkal. Aztán megkóstolta, és megint, és megint… Szerinte szuper az ízhatás. 🙂
Mondtam neki, hogy jobb is, hogy beszállt az elmebajomba, mert képes lettem volna egyedül felfalni az egészet. 🙁
2010.05.24.
2010 május 24. | Szerző: ETAMA
Szemérmetlenül jól vagyok, egészen ritkán kavarodik fel a gyomrom. Túl jó az étvágyam, ráadásul folyton édességre fáj a fogam. Gyümölccsel próbálom kiváltani a kívánósságomat, de jobban bejön a csoki, a tejszínhabos süti stb… Ez az egész egyáltalán nem jellemző rám, mert amúgy sokkal jobban kultiválom a sós ízeket.
A mérleg máris 20 dkg-mal többet mutat, pedig az első trimeszterben nem illik hízni, sőt! Szóval kezdek beletörődni, hogy megint hatalmasra fogok dagadni, mint a 2. terhességem idején. Ajaj, de borzasztó volt a végén! Szóval azt nagyon nem kellene. Az első fiammal 10-12 kg jött fel, ami tankönyvi. Nem is szenvedtem úgy. A cél inkább ez lenne. Azt hiszem megpróbálom a szobabicajt, olyan lightosan nem árthat.
Ez a hosszú hétvége is gyorsan eltelt, sokat voltunk házon kívűl. Jó volt.
A hét továbbra is sűrű lesz, mert szerdán ultrahang, csütörtökön munkahelyi kirándulás Vác-Visegrád-Esztergom környékére, hajókázással. Egy jó kis ebéd is benne van a programban, persze engem ez érdekel a legjobban. 🙂
Szombaton esküvőre megyünk, meg lagziba. Ott ugye megint a kajálás a főszereplő. Ajaj, de nem jó lesz ez így! 🙂
2010.05.19.
2010 május 19. | Szerző: ETAMA
8 mm-es petezsák. Ő.
Az orvos látott még valamit, ami akár ikertesó is lehet. Azt mondta, ez jövő szerdán kiderül, de ő az egyre szavaz inkább.
Én személy szerint a Sorsra bízom, csak egészséget kérek számára, vagy számukra. A többi legyen, ahogyan lennie kell.
A BMC-ben megint cafatokban lógtak az idegeim, hogy semmit nem fognak találni. A férjem azt kérdezgette, hogy vérzek e, én mondtam, hogy nem. Akkor?! Nem értette mit parázok.
Persze minden rendben, semmi kórosat nem látott az orvos, erről mostmár papírt is kaptam. Kicsit nyugisabb vagyok, kb. jövő keddig.
Szerdán megyünk utoljára a BMC-be, ha minden jól megy. A hálánkat tegnap leróttuk az orvosnak, meg a biológusnak is. Anyagilag nem a május lesz a legjobb hónapunk, tekintve, hogy még egy lagziba is mennünk kell, meg a kisebb osztálykirándulása… meg sorolhatnám még. Hja kérem, jobb lesz szokni, hamarosan többen leszünk 1, esetleg 2-vel. 🙂
Tegnap megint elért a vegytiszta boldogság. Az uh után otthon lassúztunk a férjemmel a szoba közepén, mert mindig táncikálunk, ha valami jó szám megy a rádióban, vagy a lejátszóban. Akkor, ott azt éreztem, hogy annak a pillanatnak örökké kellene tartania, mert minden olyan kerek, olyan szép. Vannak ilyen pillanataim eltartalékolva az emlékeim bugyraiban, hogy legyen mihez nyúlni a szürke hétköznapokon.
Jut is eszembe! Hol van a tavasz?! Ezt a kicseszést, elő kellett vennem a piros kis bőrkabátomat, amit tél végén úgy vágytam már. A fenébe vele, le szeretném mostmár rakni, és a papucsaimat elővenni! Na!
2010.05.15.
2010 május 15. | Szerző: ETAMA
Ahhoz képest, hogy már két gyeremeket világra hoztam, nem nagyon voltam képben a terhességi hetek számolásában. 🙁 Mert ugye alap esetben elmarad az ember lányának a menszesze, csinál tesztet, aztán elmegy a dokihoz, aki ultrahanggal belövi, hogy hány hetes a terhesség. Aztán onnan számolgatja a 40. hétig.
Egy lombiknál tudni lehet a fogantatás pillanatát, azt, hogy hány napos kis életkét kap vissza az ember. Ettől aztán sikerült jól összekeveredni a heteket illetően, de hát mire való az internet?
Már tudom, hogy a menszesztől számolódik a 40 hét, tehát csütörtökön beléptem a 6. hétbe.
Jól vagyok, igyekszem sokat pihenni. A vacsora körül adódnak néha gondok, de nem nagy ügy.
A kisebb fiam újabb haláli beszólása: -Ismeritek az a viccet, hogy két szendvics találkozik?-férjemmel türelmesen várakozunk a folytatásra, mire ő magától értetődően mondja:-Mert én nem ismerem…-nem értette miért nevetünk könnycsordultig. 🙂
2010.05.13.
2010 május 13. | Szerző: ETAMA
Délelőttönként jól vagyok, energiám is van. Délután már folyamatosan ásítozok. Hazafelé úgy érzem magam, mint aki betegség után lábadozik: gyorsabban ver a szívem a rövid sétától, néha szédülök.
Többnyire éhesen vacsorázok, de az utolsó falatoknál már legszívesebben visszajönne az egész. Az addig finomnak, jónak érzett ételnek “szaga” lesz hirtelen, de hiába adom körbe a kajám, senki nem érzi A szagot.
Aztán támadnak a sötét gondolatok. Tudom, hogy a fáradtság miatt van, de teljesen le tudom magam nyomni pillanatok alatt. Ilyenkor agresszíven igyekszem gyorsan mindent elrendezni, hogy minél hamarabb ágyba kerüljek. Gond nélkül el is alszok, néhány napja -szerencsére- rosszakat sem álmodtam.
Állandó fellelhetőségi helyem a budi, más helyeken csak átmenetileg tartózkodok. Pisilek, de mire visszaérek “átmeneti tartózkodási helyemre”, már megint tudnék. Igaz, folyton a számon van az ásványvizes palack.
Összességében jól vagyok, de a fentiek ellenére nem sikerült még elhinnem…
2010.05.07.
2010 május 7. | Szerző: ETAMA
Még nagyon halkan merem mondani, de ma gratuláltak nekem a BMC-ben.
Édes-kedves olvasóim, kismama lettem!!! 🙂
Az úgy volt, hogy a legutóbbi ciklus kezdetén indultunk a BMC-be, de úgy döntöttem, hogy nem írok most róla, de nem is beszélek túl sokat az egészről. Ez csak védekező mechanizmus volt részemről, meg olyan kabala is.
Befelé viszont sokkal jobban megéltem az egészet, talán most ezért sikerült.
Múlt csütörtökön mentünk értük, a 4 fagyasztott blasztocitából kettő ébredt, őket ültették be. Pihengettem itthon pénteken, meg szombaton is, de vasárnap vendégeink voltak. Aztán hétfőn elmentem dolgozni, mert azt gondoltam, hogy jobb lesz nekem, ha nem itthon agyalászok.
Vettem a DM-ben 1 doboz tesztet, ami 2 darab 25-ös erősségű csíkot tartalmazott. Kedden csináltam meg az egyiket, de akkor még sansztalan volt az egész, inkább csak treníroztam magam. Csütörtök reggel már úgy gondoltam, hogy komolyra fordult a tesztelgetés. Pisiltem, mártottam, vártam… Semmi. Maga volt a pokol. A fürdőszobában hagytam az egészet, visszafeküdtem, mert hajnal fél négy volt még csak. Forogtam az ágyban, és arra gondoltam, hogy miért… Meg arra, hogy ezzel most elúszott egy időre a projekt, mert nem tudunk most százezreket varázsolni.
Dühös voltam és csalódott. Majd két éve járunk a BMC-be, négy beültetésen vagyok túl, a petevezetők híján kívűl nincs más bajunk. Már szültem két fiút -akkor még megvoltak a petevezetők-, most miért nem akar összejönni?! Egészséges vagyok, lefogytam normál súlyba, a kondim sem utolsó a rendszeres torna miatt.
Szemét sors! Miért nem adsz nekünk egy lelket, amikor úgy várjuk mind a négyen?!-így háborgott a lelkem, közben arra gondoltam, hogy bár megjönne, hogy pénteken ne kelljen elmenni a BMC-be.
Még sírnom sem sikerült, lassan csitult bennem a düh, valami csendes belenyugvássá enyhült. Majdnem elaludtam. Jól esett volna, de kelni kellett, indult a nap.
Nagy lendülettel a fürdőbe vettem az irányt, hogy kivágom a tesztet a kukába. Még utoljára rápillantottam… és ott volt még egy csík. 🙂 Visongva rohantam a szobába, felrángattam a férjemet… A pokolból a menyországba repültem egy pillanat alatt. Megrendítő és félelmetes is volt.
Ma reggel a teszt halványabb volt, mint tegnap. A férjem szerint tök negatív. A BMC-ben úgy vártunk, mint a halálraítéltek. Amikor szólítottak, úgy pattantam, mint aki rugón ült. Még nem hívtak be, csak azt nézték, hogy ott vagyok e. Aztán jött a biológus, és én már tudtam, hogy sikerült. Behívtak és gratuláltak. Kirobbant belőlem az ideg, egy olyan sítrás-nevetés elegyben.
Nagyon szép és jó ez a világ most nekünk. Köszönöm! Csak egyet kérek még. Azt az utat a pokol és menyország között ne kelljen többé megtennem. Semmilyen irányban.
2011.11.22.
2011 november 22. | Szerző: ETAMA
Sajnos lényemnek van egy sötétebb, titkolnivaló oldala. Ő a Dög, azért nagybetűvel, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Utálom, mert hisztis, negatív, a betegítésig frusztrált. Nem és nem hajlandó semmiféle kompromisszumra, a nyelve éles és vág, direkt a legfájóbb pontot keresi és találja. Őt szabadjára engedni merő öngyilkosság lenne, ezért ketrecbe zárva őrzöm mélyen, és pozitív gondolatokkal kábítom ájult álomba. Ám néha felébred, és mocskos kis mancsait nyújtogatja, fröcsögve mérgezi a jó gondolatokkal tisztára súrolt lelkemet. Ha azt mondom: utálom, a képembe nevet, mert csak azt kapta, amit várt: méregre mérget.
Tegnap kezdődött egy telefonnal.
-Szióóó! Olyan pozitív a terhességi tesztem, mint az állat!
Épp a pénztárnál álltam a férjemmel, és sajnos a Dög azt mondta a fejemben: -Bakker! Akkor a hétvégi bulinak lőttek, de az összesnek is úgy 2-3 évig, legalábbis Vele.
Szerencsére a Dögöt még én irányítottam, mert a szám azt mondta: -Gratula! –és tényleg így is gondoltam. Valószínűleg halk volt a lelkesedésem, de – őszintén mondom – ez a pénztárosnő figyelő szeme miatt v olt.
A következő kérdés verte ki a biztosítékot, mert a Dög vadul röhögve kapaszkodott a rácsba.
– Most haragszol rám?
– Nem, dehogy, de üzletben vagyok, nem nagyon tudok beszélni. (A Dög meg: – Baszdmeg, baszdmeg a feltételezésedet, hát mit képzelsz te rólam?!)
– Akkor majd holnap megbeszéljük. Még a páromnak se mondtam el, te tudtad meg elsőnek.
– Ok! (A Dög: – Micsoda megtiszteltetés bakker!)
Néhány perc alatt lecsitítottam a Dögöt, mert nekem attól se jobb, se rosszabb nem lesz, ha más gyereket vár. Kicsit sajnáltam a feldúlt kis nyugalmamat, mert direkt kerültem mostanában a terheseket, csecsemőket, ám Vele kapcsolatosan ez nem igazán kivitelezhető.
Ma reggel rosszul ébredtem, és a Dög sem akart csihadni, hátát a rácsnak döntve, kaján vigyorral elemezte a helyzetet: – Na kedvesem! Lehet megint hallgatni a terhesség különböző nehézségeit, lehet együtt félni a szüléstől. Mikor is akartok megint belevágni a lombikba? Jól van, addigra vélhetőleg el is megy a kedved az egésztől. Kac-kac!
– Kussolj, kussolj rohadék! –választottam nem épp a legéteribb módját a letorkolásnak. Nem hallgatott a szemét, körmét reszelgetve tovább oltogatott: -Nna igen, ha esetleg sikerülne nektek is -ami kizárt, te béna meddő- akkor utána játszhatjátok a besavanyodott kismamák kedvelt játékát: kinek a gyereke a faszább?
És mondta tovább, nem akarta abbahagyni. Először a gyomrom kezdett fájni, majd a fejem, később pedig eldöntöttem, hogy én ma meg sem szólalok, jobb lesz úgy mindenkinek.
A Dög épp szunyókált, mikor a barátnőm hívott. Örömmel vettem, hogy a telefoncsörgésre sem ébredt fel, úgyhogy nyugodtan indult a beszélgetés. Elmondta, hogy miként reagált a párja, mik az aggodalmai, mikor megy orvoshoz. A Dög szunyált tovább, kezdtem épp hátra dőlni, mikor azt mondta épp: -Azért most már neked is intézni kellene valamit, hogy végre sikerüljön, valamit utána kitalálok.
A Dög úgy röhögött, hogy majd megfulladt, a szeme győzedelmesen villogott, ébren volt megint. A félig víz alá nyomott Dög beszélt már a számmal, mikor előadtam, hogy én most egy darabig nem akarok témázni ezen, mert pihenőt írtam elő magunknak. A többi szerencsére nem jött ki belőle, mert a víz alatt bugyborékolta a magáét: -Na, majd pont te intézel nekünk valamit. Esetleg nem akarod megcsináltatni és megszülni helyettem a gyerekünket?!
Később elmeséltem Férjnek a történetet, aki csak elvigyorogta az egészet, mert szerinte én túlreagálom a dolgokat, a barátnőm csak jót akar, bár nem épp jó utat választott. Ekkor bukott ki belőlem a kérdés: – Nem lehetne akkor, hogy békén hagyjanak engem ezzel az egésszel?!
Nem szeretem, mikor ilyen vagyok. Lehet ez túlzott érzékenység, de tessen kimenni az elefánt a porcelán boltból, oszt’ jól is van.
Oldal ajánlása emailben
X