Óh, azok a huszas évek!
2015 január 13. | Szerző: ETAMA
Tegnap Kismacsó szülői értekezletére mentem, közben elmentem egy üzlet (ahol én soha nem fogok vásásrolni, mert olyan drága) mellett, és ott ilyen kalapokat is árultak (nem is akarom tudni mennyiért).
Azt nem tudom, hogy mihez venném fel, ha lenne ilyenem, de akkor is imádom.
Ezek itt kicsit modernizált változatai az akkori stílusnak, meg korabeli ruhák is:
Ez meg itt a “csücsöri száj” smink:
Legközelebb zenéket hozok, egyszerűen meg vagyok őrülve a Peaky Blindersben elhangzott számokért. Nagyon sok kedvencem van a majdnem negyvenből.
Peaky Blinders és a stílus
2015 január 11. | Szerző: ETAMA
Ésss megint egy nekem való sorozat!
Egyszerűen imádom ezt a huszas évek feelinget, ezúttal Angliában. (Másik nagy kedvencem -a Gengszterkorzó- Amerikában játszódik.)
Pedig az első rész nem igazán fogott meg, nem volt első látásra szerelem. Aztán a férjem csak nézte tovább, végül rákaptam én is.
Nagyon tetszik a zenéje. Ez nem a huszas éveké újrahangolva, mint a Gengszterkorzóban, hanem indokolatlanul modern, mégis annyira illik az egészhez. Hétvégén mentek a film zenéi, egyik jobb, mint a másik. Nekem a legjobban a főcímzene jön be.
“Tegyünk egy sétát a város szélére
Menjünk végig az ösvényen
Ahol látszik a homályban a völgyhíd
Mint a végzet madara, ahogy megmozdul és recseg
Ahol titkok hevernek a tűzvonalban
És a zúgó kábelekben
Hé ember, tudod, hogy soha nem jössz vissza
A tér már a múlté, a híd már a múlté
A nehézségek már a múlté, a máglyák már a múlté
Egy magas, jóképű férfi jön a gyülekező viharban
Egy poros fekete kabátban, vörös jobb kézzel”
/Nick Cave & The Bad Seeds: Red Right Hand – Váradi Eszter ford./
Nah és a sminkek! Már le is csekkoltam az egyik színésznőét, valamikor, valakin ki fogom próbálni. 😉
Ő az, de sajnos nem igazán látszik. A lényeg, hogy sötét a szemhéj, és nem igazán hangsúlyos a szem kihúzása, a száj festése természetes.
Szerintem nem ez volt a jellemző a huszas években, főleg, hogy a száj csücsöri festése volt a divat, de lényegtelen, ide ez kívánkozott, és kész.
Jaj a ruhák! Élek-halok a stílusért, legszívesebben így öltöznék én is. 😉
Amúgy rajta vagyok az ügyön, hogy modernizálva magamévá tegyem, már gyűjtöttem képeket, majd egy másik bejegyzésben megmutatom.
Stílus.
Most épp egy kicsit színvak hippinek vagyok öltözve itthon. A nadrágom halálos (soha nem venném fel az utcára), de puha, kényelmes, extravagáns (itthon belefér), cserébe igen nagy a se..m benne. Barna és narancssárga. (Egyszer majd megmutatom. Nem a se..em, a nadrágot.)
Nagy, puha, rózsaszín! pulcsi, narancssárga hajpánt.
Imádok nő lenni. Hogy minden nap választhatok más ruhát, ahogyan a kedvem diktálja.
Tükör mondta egyszer, hogy engem nem lehet egy stílusban meghatározni. Hol hippi, hol sportos, hol bubi, hol visszafogott, hol extravagáns (a piros Martensem nála is kiverte a biztosítékot, pedig csupa fekete volt a ruhám hozzá), hol folklóros. Sokszor más, de mind az enyém. Vagy egyik sem az? Akárhogy is, szeretek ezzel játszani. 😉
És most megyek, és megcsinálom a szemöldökömet.
Feldolgozhatatlan
2015 január 11. | Szerző: ETAMA
Tegnap anyósomnál kezembe akadt néhány kép, mi voltunk rajta úgy három éve.
Kismacsó akkor épp olyan magas volt, mint én, még kisfiús vonásokkal, szerintem ő változott a legtöbbet.
(Én frufruval, smink nélkül, szörnyen előnytelen ruhában, de ezt hagyjuk is inkább.)
Itthon ránéztem a szárítóra, ahol Kismacsó óvodás törölközője lógott, mert azt használom mostanában a konditeremben az arcom törölgetésére futás közben.
Édes Istenem! Erről meg eszembe jutott Belami vakondos pizsije ugyancsak az oviból, ki tudja hol van az már.
És rám zuhant a felismerés: feldolgozhatatlan, hogy felnőttek. Feldolgozhatatlan az idő gyors múlása, ha a gyerekedről van szó. Meg se próbálkozz vele!
Egyre többször kapod majd azon magad, hogy üveges tekintetedet egy tárgyra fókuszálod, de a fejedben millió kép elevenedik meg az elmúlt időkből, talán pont a azzal a tárggyal kapcsolatosan.
Nem is tudom milyen érzés ez. Nem vagyok tőle szomorú, sem vidám. Inkább olyan hitetlenkedő.
Ilyen az, ha öregszünk? 😉
Különbözőek
2015 január 7. | Szerző: ETAMA
Az előzményekhez tartozik, hogy mindkét fiú református iskolába jár/járt.
Belamit ott keresztelték meg, és igencsak közel került a valláshoz. Ő a mai napig templomba jár, és bár nem látszik rajta, elég stabil hitrendszerrel rendelkezik.
Kismacsó nem hajlandó megkeresztelkedni, és templomba is csak az iskola miatt megy, bár nem lázadozik. Csinálja amit kell, véleményt magától nem mond, meg amúgy sem egy sokbeszédű gyerek.
Édesszívem és én is három lépés távolságot tartunk a vallástól, de hitrendszerünk asszem’ van.
Mindketten katolikus családból származunk, és meg is kereszteltek bennünket. Ettől függetlenül őt és engem is riaszt a mise, vagy legalábbis a katolikus vallás egy-egy területe.
Én amúgy is úgy vagyok összerakva, hogy minden vallásból magamévá tudtam valamit tenni, szóval elég szivárványosan sokszínű a folyton mozgásban lévő hitrendszerem.
Kismacsó azt a feladatot kapta az iskolában, hogy a tízparancsolatból a másodikról írjon a mai emberre vonatkoztatva. (“Ne csinálj magadnak faragott képet és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőnszerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad- és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek és az én parancsolatimat megtartják.”)
Erre a férjem kitalálta, hogy családilag is csináljuk meg a feladatot, mindenki külön-külön, majd beszéljük meg egyik este.
Tegnap, vacsora után csináltam mindenkinek mézes-citromos teát, majd körbeülve az asztalt mindenki elolvasta a másik három eszmefuttatását. Nagyon érdekes volt. Nemcsak az irományok, hanem a reagálások.
Másfél órát biztos ment a duma, és ki-ki vérmérséklete szerint kapcsolódott be.
Kismacsót addig érdekelte az egész, míg elolvasta a többiek írását, utána látványosan szenvedett.
Belami tűzbe jött, és bőszen fejtegette először a kérdést, utána már az egész vallást.
Édesszívem inkább figyelt, de nagyon rajta volt a témán.
Én először hallgattam, majd kezdtem belemelegedni, mert hihetetlen ellenállást vált ki belőlem, ha valaki felől azt érzem: meg akar győzni arról, hogy miben és hogyan kell hinnem. És Belami kezdte átlépni ezt a határt. Intelligensen tette ezt, de azonnal ugrottam. Nagyon vérpezsdítő volt, egészen felvillanyozódtam, mire Kismacsó ezzel hűtött le: -Azért remélem nem csinálunk ebből rendszert.
Ránéztünk mindhárman, majd Belami mondta ki: -Szerintem meg tök jó ilyenekről beszélgetni.
Ez már genetika. Mert a környezeti hatások nagyjából ugyanazok. És mégis ennyire különböznek egymástól a fiúk.
Belami lelki beállítottsága az enyémhez hasonlít, Kismacsóé a biológiai apjához.
Azon gondolkodtam utána, hogy mi próbáljuk finomítani, magunkhoz hasonlatossá tenni Kismacsót, de kell e ez? Hogy lehetek biztos abban, hogy az a jó, ahogy én működök? Hogyan lehet biztos az ember bármiben?
Hiszen erről (is) szól a második parancsolat: az ember ne ábrázolja ki Istent, mert akkor úgy érzi ismeri, kiismeri, és ez elbizakodottá, gőgössé teszi a halandót.
Saját hitrendszerem sem lehet annyira kőbe vésett, hogy rákényszerítsem azt bárkire. Meg kell hagynom a másik szabadságát bizonyos dolgokban.
Na, ez a szülők nagy feladata: szabadság korlátokkal. És ez a legnehezebb: jó helyen felállítani a demarkációs vonalakat.
Én még mindig taszigálom, méricskélek: mozgásban vagyunk. 😉
Anti-müllerian hormon (AMH)
2015 január 2. | Szerző: ETAMA
Kezdek szkeptikus lenni ezekkel a hormonszintekkel kapcsolatosan.
Rám -ugye- a fél petefészkem felével elvileg nem vonatkoztatható az átlagos értékek nagy része, de meglepő módon többnyire ott mozognak, vagyis a félnek a fele szervem elég jól kompenzál. Ráadásul a stimulációknál sem nagyon szoktam lemaradni a teljes értékű társaimtól petesejt számban, mindezt kevés gyógyszerrel, ezért is tartanak rendszerint reményteljes esetnek. (Na persze!)
Ebből én arra következtettem, hogy valószínűleg az a kevéske szervem hamarabb ki is fog merülni. 🙁
Úgy két éve mértek AMH-t, ami akkor 1 ng volt. Nagyon nem izgattam magam rajta a fentiek miatt, de most ismét kért egy vizsgálatot az orvos.
“Az úgynevezett Müller-féle gátló hormon (AMH) a petefészekben az érett petesejt termelődését, kiszabadulását kontrollálja. Az AMH alacsony szintje, illetve koncentrációjának csökkenése azt jelzi, hogy az érintett közeledik a menopauzához, esélye a gyerekvállalásra csökken…
A nők termékenysége a harmincas éveik közepétől jelentősen csökken, ám ennek mértéke és időpontja igen eltérő. Az AMH szintjének mérése pontosabb módszert ad egy nő termékenységi állapotának meghatározására és jóslására, mint biológiai életkora. A teszt használatával a nők olyan eszközt kaphatnak, amely segíti őket családalapítási terveik pontosításában.
Egy iráni orvoscsoport tavaly ismertette eredményeit a szakirodalomban az AMH vérszintjének méréséről. Vizsgálatukból – melybe egyébként ők csupán pár száz nőt vontak be – arra jutottak, hogy ha egy 20 éves nő vérében milliliterenként 4,1 nanogrammnál kevesebb az AMH szintje, nagyobb a valószínűsége, hogy korán jelentkezik nála a menopauza, azaz már 45 éves kor előtt.
Ezzel szemben azoknak a 20 éves nőknek, akik vérében legalább 4,5 nanogramm AMH mérhető, jó esélyük van arra, hogy csak 50 éves korukon túl következik be náluk a menopauza. Ez az érték 25 évesen már csak 3,8 nanogramm, 30 évesen pedig 2,9 nanogramm, ami azt mutatja, hogy a női termékenység igen gyorsan csökkenhet az életkorral.” (http://www.webbeteg.hu/cikkek/nogyogyaszat/11851/hormonteszt-es-a-nok-biologiai-oraja)
Ennek alapján, meg a szervhiányom miatt 37 évesen az 1 annyira nem is rossz, gondoltam én. Ám mi újság most? Már egy alatt van az érték? Ugyan mérhető e még? Bevallom, kicsit paráztam az eredménytől.
Erre… A legfrissebb eredmény: 3.8 ng. 🙂 Akkor nem csak a képem fiatalodik (nem én mondom)?! Felgyúrta magát a petefészkem? Nem hinném. Kb. ennyire megbízhatóak az eredmények.
Amúgy mindegy is, mert igazából az számít, hogy mi lesz a vége. Nem a papír. Persze ettől még örülök a jó eredménynek. 😉
2015.01.01.
2015 január 1. | Szerző: ETAMA
Jó az év kezdete, nem mondom.
Úgy fél három körül feküdtünk le, már aki itthon volt, mert Belami Budapesten szilveszterezett.
Végül Kismacsóval is sikerült kompromisszumokat kötni az estét illetően, úgyhogy ekkor már ő is itthon tartózkodott javában.
Én 11-kor keltem fel, és a világ legjobb reggelijét?! fogyasztottam, amit el tudok képzelni: kapszulás, habos tejeskávé a karácsonyi sütinkkel. Ilyen:
Aztán további hencsergés az ágyban, és csak azért nem aludtam, mert nem bírtam már.
Azóta megnéztünk egy filmet, ebédeltünk?! 16 óra körül, majd Belami is hazaérkezett.
Most a férjem lencsét főz Belami kedvéért, mert más nem nagyon akar belőle enni. Vagy ki tudja?
Holnap már megyek tornázni, és apránként végigtakarítom a lakást vasárnapig.
Utána…Jaj, nem akarom a hétfőt még!
Viszlát 2014, üdv 2015!
2014 december 31. | Szerző: ETAMA
Nem mondhatnám, hogy egy egyszerű, nyugodt év volt ez. Egyáltalán nem volt az. De sokat lehetett tanulni belőle… magamról, és másokról is.
Menet közben csöppet sem voltam hálás, sőt, a sorsot egy beteg ribancnak tartottam, akitől kívántam valamit, és azt teljes egészében kiforgatva, de megkaptam. Biztos jót mulatott rajtam. Szóval vigyázni kell a kívánságokkal, de nagyon.
Ettől függetlenül kisimult minden így év végére, és köszönöm, jól vagyok. Talán ezért nincs most kedvem egy új évhez. Pedig szokott lenni, nagyon is.
2015-re lelki békét kívánok, kiegyensúlyozottságot, derűt, és mindehhez egészséget. Komolyan. A többi lesz, ahogy lennie kell. Ha megvannak a fentiek a szeretteimnek és nekem, akkor a többi alakul. Hiszem.
Ez a dal az egész Karácsonyunkat átszőtte. Nyilván azért, mert a Szabó Balázs és bandája koncert óta az ő albumuk megy non-stop az autóban, meg otthon is. Kismacsó teljesen elbájolódott (hihi) a dalaiktól.
Nekem ez a szám arról szól, amivel ebben az évben küszködtem: a gyökereimről, a hozzájuk kapcsolódó sérüléseimről, és arról, ahogyan igyekszem ezt a helyére pakolni, feldolgozni, megoldani.
Kezd átmenni egy sírós kategóriába, már nem annyira szeretem hallgatni, mint az elején, de legyen ennek az évnek záróakkordja.
“…Gyökeret vernek a repedések a falakba, nézd, itt
fércelt álmaim szakadtan csüngnek alá,
megsárgult képeink maradtak a kamrában, érik,
anyám a családfán a kilátásra vár.
Akarok szaladni én is énekelni,
megállni mellette, bőszen integetni:
engem is vigyetek messze, kicsit pihenni!
De apám csak annyit szól: maradj csak, erre senki se jár.”
Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak! 🙂 🙂 🙂
Érezzük úgy, hogy van remény!
2014 december 30. | Szerző: ETAMA
Jól vissza is tértem.
Tegnap reggel voltam kegyes elővenni a naptáramat, hogy hová is kell majd ma menni az immunológushoz, midőn észrevettem, hogy BEUTALÓT KELL VINNI! Oké, azt elfelejtettem. Izgalmas percek következtek, de elintéztem. 😉
Este, miután átvettem a kolléganőtől a beutalót (ő hozta el az orvostól), elmentem tornázni. Brutális voltam magamhoz, de nagyon jó volt.
Ma korán keltünk, irány Pest.
Tébés immunológia, kellemes csalódás. Dr. Kádár János udvarias, korrekt ember, tájékoztatás megfelelő, várakozás kibírható kategória.
Vettek vért néhány további vizsgálathoz, mert amúgy nem erőltetné a szteroidot, ha nem muszáj. Ezt is szeretem. Nem mérgezném feleslegesen magunkat én sem.
Vérhígító lesz, mert ártani nem árt. Hogy használ e? Kiderül.
Folyt. köv. jövő héten.
Utána Citadella, de életveszélyes volt a hideg, bár a remek fényviszonyok miatt ettől igyekeztünk eltekinteni, mert -ugye- a művészetet nem akadályozhatja holmi hőmérséklet (a férjem fényképezett). Rólam mindösszesen két kép született, de nem volt őszinte a mosolyom, szóval eltekintek tőle, hogy a fészre pakoljam őket. (muhahaha!)
Hatalmas meglepetésemre már 11-kor jelentkezett Tükör (épp megfutamodtunk, illetve én követeltem a megfutamodást a hegyről), hogy akkor ő már végzett mára, és miénk egész napra. Mondtam: hol vagyunk. Mondja: remek, jön oda. Mondom: kizárt, én itt egy percig sem maradok tovább.
Végül a Gellért fürdőnél szedtük fel, és elmentünk az Il Trenoba, ott hédereltünk vagy három órát.
Nagyon finomakat ettünk, és rengeteget beszélgettünk.
Később megint kint találtam magam, mert Édesszívem és Tükör további fényképezkedésen törte a fejét, így született egy nagyon jó sorozat Tükörről. Még ő is elégedett volt róla születő képekkel, pedig soha nem szokott tetszeni magának. (Ebben is olyan, mint én, csak a férjem képei között találok olyat, amit elviselek magamról.)
Aztán elmentünk a Lurdyba, ahol további három órát beszéltünk a Alexandra polcai között, egy-egy könyv fölött, körbe-körbe sétálva, majd három narancslé mellett egy asztalnál.
És a férjem úgy kapcsolódott bele a mi zártnak hitt kettősünkbe, mintha mindig ott ült volna velünk ezelőtt is az itthoni kávézókban, parkban, mindenhol. Nagyon szeretem ezért (is). Mert tudja, hogy mennyire fontos nekem Tükör, és elfogadja őt. Sőt, megkedvelte.
Én meg megnyugodtam kicsit. Nagy dózisban kaptam Tükröt, és jó volt, hiszen hónapok óta nem beszéltünk személyesen ennyit, hiányzott már nagyon, azt hittem soha nem lesz már úgy, mint rég. Úgy már nem is, de így is jó.
Annyira szeretném, ha jól lenne! Ha már soha nem lenne szomorú, letört, üres. Ugyanezt kívánom magamnak is. Semmi többet.
Azt mondtam neki: -Te Tükör! Én félek 2015-től. Maradnék még 2014-ben, jó ez.
Mire ő: -Én várom 2015-öt. Most érzem úgy, hogy van remény.
Milyen igaza van! Érezzük úgy, hogy van remény! 🙂
Vissza kell térni
2014 december 28. | Szerző: ETAMA
Én ma semmire nem tudtam rávenni magam, de holnaptól muszáj lesz visszatérni az életbe.
Totál nem foglalkoztam az orvosi papírjaimmal, pedig kedden immunológus. Persze egy mappában van minden, de csak össze kellene gyűjteni a “véres” eredményeket, nem ott guberálni.
Múlt héten voltam tornázni utoljára, igaz, hogy hétfőn és kedden is, de rég volt már. Holnap meg kell látogatnom a konditermet is.
A könyvtár is nagyon nyomja a vállamat, de az holnap szünnapos, szóval Pest után még azt is el kellene intézni. Még az idén lehetőleg.
Tükör. Én nem tudom mit csináljak vele, ezért most jól nem csinálok semmit.
Egy hete beszéltem vele telefonon, állította, hogy milyen nagyon jól van, minden franya, de csikorgott a hangja, és én tudtam, hogy ez csak duma.
Faggattam a Karácsonyról, hiszen ez a depiseknek érzékenyebb időszak, és persze itt (is) volt a kutya elásva. Nem volt terve, hogy hol tölti az ünnepet, és amikor ezen mélyen megdöbbentem és aggodalmamat fejeztem ki, akkor elkezdett ködösíten, mellébeszélni.
Később levélben írtam meg neki immár ezredszer, hogy szóljon ám, ha bármiben tudok segíteni, vagy csak beszélni akar valakivel. Erre válaszolt 24-én délelőtt (köszöni, köszön mindent, blablabla…), utána semmi.
Ma délelőtt próbáltam hívni, ki volt kapcsolva, kezdtem ideges lenni. Írtam neki sms-t, hogy írjon, ha bekapcsolja a telefont, ne idegesítsen. Este írt, hogy otthon volt, nincs jól, de csak a szokásos otthoni témák, a telefonját meg széthagyta. Megy vissza Pestre, majd ír.
Így most leállítottam magam, mert él, működik, aztán majdcsak lesz valahogy.
Igazából már nem haragszok rá ilyenkor, csak féltem, és nem tudom mit tehetnék érte. Valószínűleg semmi többet, minthogy vagyok neki, és ő ezt tudja.
Amúgy egyre tisztábban látom őt, mióta eltávolodott tőlem mint földrajzilag, mind lelkileg. És nem tesz boldoggá, amit látok. Sőt!
Most úgy van, hogy találkozunk 30-án Pesten, de szerintem le fogja mondani, ha nem lesz jobban. Előttem még csak-csak felvállalná, és beszélne róla, de Édesszívem előtt szerintem nem, nem szeretné, ha látná szétcsúszva. Elég szívfacsaró olyankor. Jajdenehézez! 🙁
Ma hazajöttek a fiúk, együtt vacsiztunk, és elkezdődött a stresszbajnokság, hogy Kismacsó hol és kivel fog szilvezterezni. Azt kell, hogy mondjam, nagy meccs lesz. Azért vannak elképzelései a 14 éves kis pisisnek. 😉
Ezt is ígértem, meg egy kis meglepetés magamnak
2015 január 14. | Szerző: ETAMA
Ígértem, hogy megmutatom a hippi gatyámat. Nincs aggódás, nem magamon. Nem vállalom a se..em méretét benne. Bocsi! 😉
Éss megint új sapit lőttem!
Először nevettem, mikor megláttam.
Mint nagyanyám stílusa. Szóval muszáj volt feltennem, brahiból.
És tetszik! Komolyan. Néha pont abból sül ki valami jó, amiről soha nem gondolnád.
Mai tanulság: Csak próbálgass bátran! Az nem kerül semmibe, és új felfedezésekre tehetsz szert magaddal kapcsolatosan. 😉
Oldal ajánlása emailben
X