2011.10.21.

2011 október 21. | Szerző: ETAMA |

 

Valahogy nem volt kedvem hozzá, úgy indultam, hogy bár este lenne már. Aztán a villamoson beleszakítottam a jegyemet a kezelőbe, úgyhogy kezdett teleszaladni a bocskorom. Azért sem kezeltem új jegyet, azt gondoltam, ha ellenőr jön, megmondom neki, hogy a jegyem másik felét a gépben találja, oszt’ pont. Úgy felhecceltem magam a képzeletbeli vitámon az ellenőrrel, hogy már pattogtam az idegtől. Persze nem jött ellenőr, úgyhogy bennem ragadt még ez is.

Később láttam, hogy a csoporttársak is elég punnyadtak, valószínűleg az esős idő senki hangulatának nem tett jót.

Elfáradtam a végére. Megint sokat tanultam magamról is, újra láttam, hogy milyen hosszú út áll még előttem, ha ezt akarom csinálni. Ez nem vette el a kedvemet, csak lecsiszolt kicsit a fene nagy szociális öntudatomból. Nem baj, a szerénység nekem sem fog ártani, ahogy a kölkeimnek sem ártana néha. J

Egyik elgondolkodtató élményem a saját oldódásom gyorsasága adott környezetben, illetve ennek gyorsítási lehetőségei. Ez azért érdekes, mert ehhez a munkához ez a gyorsaság nagyon kell, és nem elég az a felületes módja, ami szociális munkában elég lehet. A mostani munkámban kifejezetten jó, ha bizonyos távolból szemléli az ember a dolgokat, mert csak így tud igazán tárgyilagos lenni.

Családfelállításnál is kell tárgyilagosság, de az energiaáramlásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert ezen alapszik az egész. Ehhez meg muszáj viszonylag gyorsan oldódni, belehelyezkedni a szituációba.

Az meg egyáltalán nem jó, hogy még mindig azt vizslatom magamban, hogy adott helyzetben nem vagyok e nevetséges, megtegyem e az érzett mozdulatot vagy sem. Olyan erősen kontrollálom magam, hogy néha már fáj.

A csoport legnagyobb része nagyon ezoterikus beállítottságú, köztük én csak műkedvelő vagyok még.

Mindezek aláásták az önbizalmamat, de egyben a fejlődés útjára löktek.

Tegnap azt is éreztem, hogy most érzelmileg stabil vagyok, jó energiákat tudok „adni”. Rendben van a szüleimhez való viszonyom, látom őket komplexen, meg azt is, hogy belőlük vagyok, az összes jó és rossz tulajdonságaimmal együtt. Semmi harag és rossz érzés nincs bennem velük kapcsolatosan, inkább elfogadás, megértés. Természetesen lehet még rajta dolgozgatni, de nagy bajt nem éreztem a gyakorlat során.

Na meg aztán! Az ölelkezős feladat nem igazán akart menni. Az egyik állítás során segítséget akart adni a vezető a főszereplőnek, ezért ugyanabban a pózban ölelkező párokat állított be. Természetesen engem is behúzott, úgyhogy már borult is a nyakamba egy (majdnem) idegen nő. Nagyon hülyén éreztem magam, hosszú percekig az járt a fejemben, hogy „remélem nincs izzadságszagom!”, aztán meg: „szétmegy a derekam így!”, szóval nem nagyon akartam lelazulni. Később (sokkal később) megéreztem az energia áramlását, ez valahogy felvillanyozott, és elterelt kicsinyes problémáimról.

Az utolsó állításnál már elég fáradt voltam, úgyhogy amikor a főszereplő kiült, és elkezdett gömbökről mesélni, azt hittem viccel.

„Jesszusom! -gondoltam. –Én nem bírok már el egy pszichiátriai esetet.”

Persze nem az volt, csak én voltam túl fáradt, ő meg túl képletes, ami a problémáját illeti.

Összességében… úton vagyok. J